XII. Országos Kovácstalálkozó, Vése …
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg ma Vésén, az Országos Kovácstalálkozót. Délelőtt jártam ott a kovácstüzek még majd csak ezután izzanak fel. Néhány fotó azért készült a rendezvényről is. Néhány éve a kovácstalálkozóval egy időben hagyományőrző tűzoltó versenyt is rendeznek, ez ma is így volt. A galériában erről is látnak képeket, közte a marcali fiúkról is.

eXtremeMan
Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokság, Extrememan 2013.Nagyatád.
Az eXtremeMan elnevezésű ironman verseny 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42,195 km futásból áll össze. Óriási kitartás, önfegyelem és akarat szükségeltetik ezen távok teljesítéséhez. Én ma reggel az úszás helyszinén jártam, Gyékényesen - a bányatónál. A versenypálya két 1.900 m-es körből áll.

Nyugdíjas nap Gyótán
Az elmúlt évek hagyományai alapján sikeres nyugdíjas napot tartott a Honvéd Nyugdíjas Klub Gyóta pusztán.
A rendezvényre meghívta a város és környéke nyugdíjas egyesületeit. Aki eljött jól érezte magát. Sport rendezvények keretében tartalmas beszélgetéssel töltötték el a napot. A bőséges ebéd után eredmény hirdetés és nótázás zárta a napot. Köszönjük a szervezőknek és a rendezőknek a szép tartalmas programot.

Felvonulás és a Balaton M. & K. Fúvószenekar fúvós gálaestje a fesztiválsátorban …
A hagyományos felvonulással folytatódott kora este a fúvószenekari találkozó. A hagyományoktól eltérően most a Balatonmáriafürdői Gróf Széchenyi Imre térről a Balatonkeresztúri Szent István térre, indultak a zenekarok és a mazsorettek. A XXX. alkalommal megrendezett Balatonkeresztúri Fúvóstalálkozó helyszíne ezúttal - a korábbiaktól eltérően -, a Szent István téren felállított sátor. Amikor a zenekarok és mazsorett csoportok megérkeztek, megnyitották a fesztivált és a hagyományoknak megfelelően a Balaton M. & K. Fúvószenekar fúvós gálaestjével megkezdődött a fesztivál.

Vízizene a Balaton vízében, Szamba Show, Marcato előadásában …
A hagyományos vizizenével kezdődött a program a fúvósfesztiválon ma délután. Hat zenekar és ha jól számoltam hat mazsorett csoport mutatkozott be a szokatlan közegben. A látványos bemutatót a MARCATO szamba showja követte a strand színpadján.
És következett a felvonulás ... de ezt majd egy másik cikkben ...

Szeptember elsején már új laktanyában lesznek a tűzoltóink …
Szeptember elsején már új laktanyában lesznek a tűzoltóink ...persze ez csak egy feltételezés a részemről. De látva az építkezés és az épület készültségi fokát, tudva azt, hogy a kivitelező augusztus 16 –án levonul a műszaki átadást követően a területről, nem tűnik hatásvadász címnek az írásom beharangozója.

Újra önálló intézmény a Szaki … Beszélgetés Bodrogi Csabával a Marcali Szakképző Iskola igazgatójával.
Két évig tagintézményként működött a „Szaki" és ahogy hallom augusztus elsejével ismét önálló iskola lesz a Marcali Szakképző Iskola. Sokáig harcoltatok az önállóságért, a függetlenségért, az összevonás ellen. Aztán döntött a képviselő testület és a szőcsényi Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola tagintézménye lett a „Szaki". Arra kérlek röviden foglald össze ezt a két évet.
A döntést követően a kezdeti kisebb konfliktusok elmúltával, tulajdonképpen zökkenőmentesen történt az összevonás.

Tájékoztató rendelés megkezdéséről
Dr. DAWD HASSAN lett az 5. számú háziorvosi körzet orvosa. Ez idáig Sátoraljaújhelyen háziorvosként praktizáló szakorvos, szakvizsgázott neurológus is egyben. A doktor úr tíz éve végzett a Pécsen, magyar állampolgár. Az albiakban az Önkormányzat hivatalos értesítése:

Kékszalag - Litkey Farkas tizenegyedszer is megnyerte a vitorlásversenyt
Balatonfüred, 2013. június 25., csütörtök (MTI) - Izgalmas, szoros versenyben Litkey Farkas és csapata nyerte a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíjat, ezzel 11. alkalommal diadalmaskodott a vitorlásversenyen.
Litkey Farkas idén az EvoPro magyar mérnökiroda színeiben indult a Lisa nevű hajóval, amellyel 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben diadalmaskodott.

Megkezdődtek a Mária Napok …
Ma kora este a FOURTISSIMO - Príma Primisszima díjas, fúvós együttes műsorával megkezdődtek a Máriai Napok rendezvénysorozata Balatonmáriafürdőn a Központi Strand színpadán. Sátrat is állítottak a nézőknek, de hát az előrejelzések szerint inkább csak az árnyék miatt lesz szükséges. Szóval kezdett a FOURTISSIMO ... és hát megadta az „alaphangot" nagyon profi előadóművészek, nagyszerű fúvósok. Következett a testvértelepülés Kozmin tinédzser rock együttese a NO NAME ... mit mondjak ... majdnem ott maradtam! Zúztak rendesen! A régi nagyoktól! Jók voltak!:-) De hát sok a meló jönni kellett! :-(

Fúvós koncert a Plébánia Templomban …
Hagyomány ma már, hogy a Fúvószenekari Találkozó idején a Marcali Plébánia Templomban is koncert van. Ma sem volt ez másképen.
A szép számmal jelenlévő közönségnek városunk szülötte, a Svájcban élő Tóth Bence és zenekara az MG CONCORDIA a Svájci Alpok címmel adott koncertet.

Utcatárlat Balatonmáriafürdőn …
Harmadik alkalommal nyitották meg ma a Máriai Utcatárlatot a Balatonmáriafürdő –i Gróf Széchenyi Imre téren. A megnyitó ünnepségen Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestere arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a kezdeményezés hatalmas sikert aratott, a nyaralóvendégek között. Az ünnepségen jelen volt Balatonmáriafürdő testvértelepülésének Kozminnak polgármestere Matiej Bradovszki úr is. A tárlat késő estig látogatható, a képek a helyszínen megvásárolhatóak. A megnyitón közreműködött a Balaton M. & K. fúvós ötöse.