Fő tartalom átugrása

Garázdaságok Somogyban

1rendorEgy fonyódi lakos tett bejelentést a rendőrségre február 10-én éjszaka, hogy őt és barátját Balatonlellén a Szent István téren barátjával együtt bántalmazták. A helyszínre érkező rendőröknek a férfiak elmondták, hogy előzetes szóváltást követően több személy bántalmazta őket, melynek következtében egyikőjük földre került, ahol több alkalommal megrúgták, őt a mentőszolgálat munkatársai további kivizsgálás céljából a Siófok Városi Kórházba szállították. A 20 éves fiatalember sérülései az elsődleges orvosi vélemények alapján 8 napon belül gyógyulóak.

Tettenérés Kaposváron

1rendorEgy kaposvári lakostól érkezett telefonhívás február 10-én az esti órákban a Kaposvári Rendőrkapitányság Ügyeletére, aki elmondta, hogy a rábízott, üresen álló ház szomszédságából értesítették, miszerint a házban ég a villany és gyanús zajok szűrődnek ki. A rendőrök azonnal a helyszínre érkeztek, akik az épületben tetten értek egy személyt, aki éppen a házban „tevékenykedett".

Közel 200 munkagép dolgozik az országos közúthálózat hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkáin

kozutA Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának hétfő reggeli jelentése alapján a csapadék a késő éjszakai órákra szinte mindenütt elállt, már csak Monor környékéről jeleztek hószállingózást. A szél gyenge, így hóátfúvások nem alakultak ki, járhatatlan út vagy elzárt település sincs az országban. A társaság szakemberei és munkagépei gyakorlatilag szombat délután óta megállás nélkül végzik a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, de a nagyon alacsony reggeli hőmérséklet miatt néhány település környékén síkosak a mellékutak.

Pécsi gyermekhospice házat támogat idén az Öltözz pirosba! akció

oltozz_pirosbaBudapest, 2013. február 11., hétfő (MTI) - A pécsi Dóri Ház működére gyűjt idén adományokat a Szemem Fénye Alapítvány harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Öltözz pirosba! elnevezésű akciója, amelyet február 15-re hirdetett meg a szervezet.

A koncepció idén is egyszerű: a résztvevők február 15-én viseljenek magukon valamilyen piros ruhadarabot, vagy kiegészítőt, egyenek piros ételeket, igyanak piros italokat, készítsenek piros alkotásokat és töltsék el a napot együtt, jókedvűen, majd ajánljanak fel fejenként kétszáz forintot a pécsi Dóri Ház - Magyarország első gyermekhospice háza - működtetésének javára - fogalmazott az alapítvány közleménye.

Már 69 centis a Balaton

A tegnap reggeli vízállások, jégadatok és hőmérsékletek szerint a Balaton Siófoknál: 69 cm és jégmentes. A Balaton vízállását a vízszintszabályozás-eszközrendszerével az alábbi szintek között kell tartani.

vizszint

Folytatódik a változékony időjárás...

koponyeg_telHétfőn átmenetileg csökken a felhőzet, és több órára a nap is előbukkanhat. Az északi, északkeleti tájakon azonban marad az erősen felhős, vagy borult idő, és délutánig további - már egyre gyengébb havazás, hószállingózás is kialakulhat. Reggel -6, de a tartósabban derűs, hófödte tájakon -10, délután 0 fok körül alakulhat a hőmérséklet.

Alsós farsang a Noszyban II. …

Nem csak én készítettem képeket a Noszy alsós farsangjáról, hanem Molnár Balázs is, az Ő képeit láthatják a belsőoldalon! Köszönöm!

Alsós farsang a Noszyban …

BLS_7964Ma rendezték meg a hagyományos alsós farsangot a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola tornatermében. Negyvennél is több egyéni jelmez és több csoportos produkció ragadtatta tapsra a nagyszámú közönséget. Gratulálok!

Mikszáth felsős farsang …

BLS_8283Ma rendezték meg a hagyományos felsős farsangot a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában. Több osztály is készült csoportos produkcióval. Nagyszerűen szórakoztam.

Folytatódik a Tűzoltólaktanya építése …

DSCF2581Egy kis hószünet után folytatódik a tűzoltólaktanya építése. Január utolsó hetében a földszinti közfalak befejezésére került sor. Bebetonozásra került a lépcsőház feletti födém, aminek a vasszerelése készen volt csak a havazás miatt elmaradt január első felében a betonozása.

A pénteki napon még a jó időben elkészült a záró nagy födém betonozása is, így már csak a tömlőszárító toronynál és az attika falaknál vannak szerkezetépítési visszalévő munkák. Közben a gépészeti szerelés is zajlik a földszinten.

Tisztelt Szülők!

noszyKérjük, hogy befizetett személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával gondoljanak intézményünkre és támogassák a
Noszlopy Gáspár Alapítványt.

Adószáma: 19196552 - 1 - 14

Támogatásukkal nagymértékben hozzájárulnak a tanulók, illetve tanulók csoportjainak költségvetésből nem finanszírozható tevékenységeinek, programjainak támogatásához, a tanórai és tanórán kívüli munkában kiemelkedően szereplő tanulók jutalmazásához, iskolai kiadványok támogatásához.

Baleset Ádándon

1rendorFebruár 02-án a délelőtti órákban Ádánd településen haladt egy Ford Transit típusú jármű, melynek sofőrje rosszul lett, és járművével egy villanyoszlopnak ütközött. Az ütközés következtében a villanyoszlop kettétört, a járművet vezető 24 éves fiatalember könnyű sérüléseket szenvedett. A járművel, tartályokban szarvasmarha-spermát szállított, mely nitrogénben volt elhelyezve. A baleset során az egyik vezeték megsérült és szivárogni kezdett a nitrogén. A helyszínre érkező kollégák 50 m-es körzetben lezárták a területet és átadták a Katasztrófavédelemnek a szükséges intézkedések megtétele céljából. A Siófoki Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb