Fő tartalom átugrása

Salzkammergut (Ausztria) hegyein próbálkoztak Marcali kerekesei.

Salzkammergut-11Ezennel négy kerekes vitte Városkánk hírét az Alpok mélyén magasodó Salzkammerguti hegyek közé. 2012. július. 14. rendezték meg az idei trofit (http://trophy.at/news_2011-pid1727), amely kontinensünk egyik legnagyobb viadala.

Bad goisern városkához közeledve egyre hűvösebb a levegő, amelyet még azzal is megtréfált a teremtő, hogy az eső is mind jobban esett. Semmi probléma, mire sátrat vertünk, totálisan elázva, addigra hétágra sütött a nap. Rajtszám átvétel után a pontosan elkészített kalória dús vacsora bevitelével töltöttük időnket. Jó hangulatunkat csak fokozta, amikor szülői kísérettel leg fiatalabb sporttársunk is berongyolt a campingbe. Gyors alvás, hiszen én hajnali 6 órakor már a kalória bombákat tömöm magamba, hogy a 9 órás rajtig fel is szívódjon. Éjszaka többször is verte sátrunk tetejét az eső. Reggel nagyon nehéz volt az öltözet választás, fázzak is, meg ne is, de melegem sem legyen, de szellőzzek is?! A sátrat elhagyva visszamentem, hogy a hosszú mezemet is felöltsem. Közben Zsoltink is elhúzott, hiszen neki vonatoznia kellet a harmadik városkáig, merthogy Ő onnét rajtolt. Egyébként, Kb: 3500 induló volt, Dél-afrikától-Skóciáig.

É-on borongós, D-en naposabb…

koponyeg_nyarPénteken több órás napsütés várható, majd É-on megnövekszik a felhőzet. A nap második felében É-on többfelé várható zápor, az É-i, ÉNy-i szél megerősödik. 25 és 32°C közé emelkedik a hőmérő higanyszála, északon az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel. Szombaton hasonlóan alakul az időjárás, északon borultabb záporokkal, délen még több órás napsütés valószínű. Vasárnap már mindenütt borongós időre van kilátás, többfelé várható eső, zápor, keleten zivatar is. A hőmérséklet csúcsértéke napközben már mindenütt 25°C alatt marad. Jövő hét eleje változatosnak ígérkezik záporokkal, zivatarokkal...

A nándorfehérvári diadal emléknapja

Budapest, 2012. július 19. A Magyar Honvédség Tűzszerész és Hadihajós Ezredének aknamentesítő hajói gyakorlatoznak az 1456-os nándorfehérvári diadal évfordulóján tartandó bemutatójukra a Duna újpesti szakaszán. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

D_KOS20120719017

Betörő fél cipőben

rendor_80Siófok Rendőrkapitányság

Július 18-án este vontak igazoltatás alá a rendőrök egy férfit Siófokon egy kereszteződésnél, aki úgy szaladt át az úton, hogy az egyik lábán nem volt cipő. Az intézkedés alatt megjelent még két járőr, akik a helyszínre hoztak két holland állampolgárt. Ők az intézkedés alá vont 24 éves székesfehérvári férfiben határozottan felismerték a sérelmükre a Siófok, Vasút sor 36. szám alatt elkövetett betörés elkövetőjét, akit üldözőbe vettek, de szem elől tévesztették. Ezt követően a férfit – aki először a testvére adatait diktálta be sajátjaként – a rendőrök elfogták, majd előállítását követően őrizetbe vették. Kiderült, hogy 3 elfogató parancs is van ellene érvényben más ügyek miatt.

Tűz a kaposvári Cseri dűlőben

content_117928Gabonatábla égett szerda délután Kaposváron a Cseri dűlőben.
Szerda délután a kaposvári hivatásos tűzoltók vonultak a Cseri dűlőbe, ahol a learatott mezőgazdasági területen körülbelül hat hektáron égett a tarló és a még lábon álló termés. A lángok elérték a terület mellett húzódó erdősávot is. A tűzoltók 3 vízsugárral másfél óra alatt megfékezték a lángokat. Fotók: Kaposvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság

Mentősök vezetéstechnikai kurzusa

Mogyoród, 2012. július 19. Mentős vezet egy mentőautót a mentő-gépkocsivezetők számára kidolgozott vezetéstechnikai tréningen a mogyoródi Vezetéstechnikai Centrumban, a Hungaroringen. MTI Fotó: Kovács Tamás

D__AS20120719006

Tovább csúszik a 76-os főút átadása

mti_hirfelhasznaloZalaegerszeg, 2012. július 19., csütörtök (MTI) - Csaknem fél évet csúszik a Zalaegerszegtől a Balaton, illetve a főváros irányába haladó 76-os főút átadása - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.

A főutat várhatóan decemberben helyezik forgalomba. A kivitelezés jelenleg 87 százalékos készültségi szinten áll - közölte a napilappal Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) kommunikációs vezetője.

Közlekedési baleset Jutánál ...

rendor_80Juta településről kivezető útszakaszon, Várda irányába 3 személygépkocsi ütközött nem sokkal 12:00 óra után. A baleset oka az elsődleges információk alapján a követési távolság be nem tartása. A balesetnek 2 könnyű sérültje van, 1 nő és 1 kisgyermek, őket a Kaposvári Kórházba szállítják. A rendőrségi helyszínelés idejéig félpályás forgalom van.

Hegyalja Fesztivál Rakamazon

Rakamaz, 2012. július 18. Fiatalok szórakoznak a tizenharmadik alkalommal megrendezett Borsodi Hegyalja Fesztiválon Rakamazon. MTI Fotó: Balázs Attila

D_ATI20120718032

1 napos, országos hőség...

koponyeg_nyarCsütörtökön napos, gyengén felhős időre számíthatunk, eső nem lesz. A megerősödő DNy-i széllel több fokkal melegebb levegő áramlik hazánk térségébe: délután 29-34 fok közötti értékeket mérhetünk. Pénteken és szombaton kettősség jellemezheti időjárásunkat: délen, délkeleten változóan felhős-napos idő várható, míg az ország É-i, ÉNy-i felén erősen felhős lesz az ég, és többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. A hőmérséklet ennek megfelelően tág határok között, többnyire 20 és 32 fok között alakulhat. Vasárnap erősen felhős lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, keleten zivatar is. Borongós, hűvös időre van kilátás, 17-25 fok között alakulhat mindössze a hőmérséklet...

Elkezdődtek a kézilabda edzőtáborok …

VZA_0333A héten hétfőn Pék Evelin III. korcsoportos lányai (U11-U12) kezdték meg leghamarabb a felkészülést a következő szezonra. Mostantól szinte minden héten egy-egy újabb korosztály kapcsolódik majd be a munkába. Ma délután jártam a Noszlopy suliban ahol 18 lány, közöttük 5 újonc (négyen a Noszyból, egy lány a Mikszáthból) készül.

Elfogták a böhönyei takarékszövetkezet feltételezett kirablóját

mti_hirfelhasznaloKaposvár, 2012. július 18., szerda (MTI) - Elfogták a böhönyei takarékszövetkezet feltételezett kirablóját; a 40 éves székesfehérvári férfi ellen fegyveres rablás gyanúja miatt folyik eljárás - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.

A közleményben felidézték: egy férfi március 20-án - jobb kezében egy fegyvernek látszó tárggyal, bal kezében egy nagy késsel - a kasszában lévő pénz átadását követelte az alkalmazottaktól a böhönyei takarékszövetkezetben. A fenyegetés hatására egymillió forintot adtak át az elkövetőnek, aki az egyik alkalmazott utcán parkoló személygépkocsijával menekült el a helyszínről.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb