Fő tartalom átugrása

Elkezdődött a Marcali Mini Foci EB …

BLS_2836Ma délután ünnepélyen megnyitották az egy hétig tartó programot a Künzelsau téren felállított mini foci pályán. A harmadik alkalommal megrendezett foci tornát Dr. Sütő László polgármester nyitotta meg, majd, mint az egyik csapat tagja focizott is az „50 –es, 60 –as évek sztárjai" elnevezésű korcsoportban. A végeredmény itt elérhető! Gólkirály: Horváth József - Pengefiúk (13 gól)

Búcsú és szezonnyitó Balatonberényben …

BLS_2240Ma délután és este rendezik meg Balatonberényben a Bucsút és egyben a nyári szezonnyitót. 11 –kor ünnepi szentmise volt majd a sport programokkal kezdődött a délután. Gyerekprogramokkal, hagyományos búcsúi „kellékekkel" arcfestéssel, gyöngyfűzéssel, lufival, és árusok kínálatával várták a vendégeket. A színpad sem maradt üresen. A Lipóti Színjátszó Csoport nagyszerű „Made in Hungária" musical részletének tapsolhattunk majd egy kiváló interaktív báb előadásnak „Ördöngös Jankó" címmel. Kora este népdalokat hallgathatnak majd a vendégek, és este egy szabadtéri Búcsúi Bál zárja majd a napot.

Tűzugrás Szent Iván éjjelén

Nyíregyháza, 2012. június 24. Fiatalok átugorják a tüzet 2012. június 23-án, Szent Iván nap éjjelén a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Sóstói Múzeumfaluban, ahol felelevenítették az évszázados hagyományokat, a valamikori népszokásokat. MTI Fotó: Balázs Attila

D_ATI20120624007

Felborult egy autó Gelse határában

Gelse, 2012. június 24. Oldalára borult autó zárja el az utat a Zala megyei Gelse határában. A gépjármű eddig ismeretlen okok miatt letért az útról, majd felborult. Vezetőjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba. MTI Fotó: Varga György

D__VG20120624001

Július 1-jétől új rendszer szerint működik az egészségügy

mti_hirfelhasznaloBudapest, 2012. június 24., vasárnap (MTI) - Egy hét múlva, július elsején az egészségügyi dolgozók hivatalos ünnepén több változás lép életbe az egészségügyben: elindul az új ellátási rend, az országos várólistákat a betegek az interneten is követhetik. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Veszprém megyei kórházon kívül mely intézményekben lesz hivatalosan is írásba foglalva a hálapénz elfogadásának lehetősége.

Rózsaünnep Szőregen

Szeged, 2012. június 23. Rózsával feldíszített lovas kocsik a karneváli felvonuláson, a 14. alkalommal megrendezett szőregi rózsaünnepen. MTI Fotó: Rosta Tibor

DROTI20120622011

Megkezdődött a betakarítás ...

betakaritas-12Megkezdődött a betakarítás a Széchenyi Zsigmond Szakközép és Szakiskolában. Az aratás, az őszi árpával indult 4,7 ha-on, amely az átlagos terméstől jobb eredményt hozott, később a búza betakarításával folytatódik 10.5 ha-on. A betakarítást az összefüggő nyári szakmai gyakorlaton, a növénytermesztő gépüzemeltető szakképesítés tanulói végzik, Szován László szakoktató vezetésével.

Büntetőkkel jutott a megyei élvonalba a Böhönye

Marcaliban voltak a Somogy megyei labdarúgók második osztályának döntői ...

BLS_1890Tegnap délután 14 órától a Zamárdi – Toponár U19 meccsel kezdődött az a három mérkőzésből álló sorozat ahol a megyei másodosztály bajnoki döntőit játszották le. Kétz mérkőzésről készítettem képeket. Az U19 meccsen a Toponár nyert 4-1 re. A következő oldalon találnak képeket a mérkőzésről.

Napsütés, 30 fok, ...

koponyeg_nyarVasárnap a többórás napsütés mellett csak néha növekednek meg a gomolyfelhők. Remek strandidőre számíthatunk. 30 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet.

Hétfőn megnövekszik a felhőzet, és eleinte csak nyugaton, később egyre többfelé várható kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar. Délutántól megerősödik az É-i szél.

Új üzemcsarnokot avattak Marcaliban …

BLS_1930Ma délután avatták fel az új csarnokot a marcali Ziel-Abegg Kft –nél. A cég ma már 700 embernek ad munkát, és szinte 2 évenként egy- egy újabb gyártó egységgel bővíti telephelyét. Szíjártó Ferenc igazgató elmondta már megvan az elképzelés a következő fejlesztésre. A mai ünnepségen megjelent a német tulajdonos és az Ziel –Abegg igazgató tanácsának több tagja.

Ballagás a Mikszáthban III. …

Györei Igazgató Úrtól megkaptam a kitüntetettek névsorát! Köszönöm! És készített Pamuki Alexa néhány képek akkor amikor én nem tudtam ott lenni az ünnepségen. Köszönöm!

Strandröplabda …

BLS_1800Ma játszották le a Somogy megyei Strandröplabda bajnokság első fordulóját a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban. A férfi, női és vegyes párosban közel harminc páros indult. A mérkőzéseket három pályán játszották le.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb