Fő tartalom átugrása

II. Marcali Fogathajtó Derby …

D2X_9492Ma reggeltől kora estig a lovaké, a hajtóké, a gyerekeké, a jókedvé, a szórakozásé volt a Lóki Csárda és környéke. A Marcali VSZSE Lovas Szakosztálya, a Marcali Turisztikai Egyesület, a városi GAMESZ és sok önkéntes, no meg Kézsmárki Sándor jóvoltából, megint egy nagyszerű programnak örülhettünk mi Marcaliak. Több ezer ember, - folyamatosan cserélődtek - volt a helyszínen, a nap folyamán de alkalmanként például Magyar Zoliék futása idején is több száz, közel ezer ember csodálta a lovak és gazdájuk teljesítményét. Alapvetően ez egy versenynaptárban szerepelő megmérettetés volt, de a szervezők egy igazi népünnepélyt varázsoltak a derby köré. Gratulálok! Várjuk a harmadik alkalmat!

Erdei Vasút Nap Mesztegnyőn …

D2X_9126A 10 órai induláskor mind a két vonat megtelt, és legalább még kettő megtelt volna ... annyian voltak kíváncsiak a programra. A szerelvények száma adott, nem tudtak több utast szállítani, sajnos sokan lemaradtak. A vonatok 2 óra alatt fordulnak meg Kakpuszta és Mesztegnyő között. Délben az ünnepélyes megnyitóra és a most beszerzett kismozdony megáldására is sor került.

Buszjáratok Lókra …

Az ingyenes járat első alkalommal 12 –kor indul a Künzelsau téri buszmegállóból, és megáll minden buszmegállóban Lók irányában. A következő járatok 13:30, 15:00, 16:30 indulnak. Természetesen Lókról vissza is közlekedik a busz. Az utolsó járat 18:00 kor indul a városba, de az csak a Fürdőig közlekedik, hol a Városi Majális rendezvénye zajlik. Ez a járat igény szerint többször is fordul Lók és a Fürdő között. Arra kérik a szervezők a vendégeket, hogy lehetőség szerint a buszt vegyék igénybe a közlekedésre, a parkolóhelyek szűkössége miatt.

Bakonyi előzetes

DSC04449A nyárra tervezett erdeiiskolai-táborturnus szállás-, útvonal- és programfölderítése esett meg a minap. Bakonybél és környéke – Nagytevelig bezárólag – került bele a látószögbe. A kimerítő kaptatók és a lihegtetős lejtők környékén hercig horgásztavak, valamint vidor vízfolyások is akadnak. (A kétszemélyes vacsoratálakról nem is szólva!)

Hőség, majális...

koponyeg_nyarMájus 1-jén túlnyomóan napos lesz az ég, a forró napsütést inkább csak a fátyolfelhők zavarhatják meg. Elvétve zivatar előfordulhat. Megélénkül a délkeleti szél. Hajnalban 7 és 15, délután 27 és 32 fok között alakulhat a hőmérséklet. Szerdán még marad a szinte kánikulai meleg. A napsütés mellett időnként megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan (főleg a Dunántúlon) alakulhat ki zápor, zivatar. Csütörtökön és pénteken a délelőtti napsütés után délután erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű, és elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, néhol jégeső. Fokozatosan mérséklődik a nagy meleg. A hétvégére mérsékelten meleg, kellemes idő ígérkezik...

Nagyszerűen sikerült a Kezesfai találkozó

DSC_3548_800x484Közel százan találkoztak ma a „szélrózsa" minden irányából a Kezesfánál, a Marcali Turisztikai Egyesület invitálására. Marcaliból, Kéthelyről, Holládról, Somogysámsonból, Sávolyról érkeztek a találkozóra gyalog és kerékpárral. A jelenlévők úgy gondolják a program érdemes az ismétlésre. Köszönöm a képeket Simon Józsefnek! További képek a honlapján megtekinthetőek!

Véget ért a serdülő kézilabda bajnokság …

SPR_7534Ma volt az Országos Kézilabda Serdülő Bajnokság rájátszásának utolsó fordulója a Marcali VSZSE leány csapatának. Az alapszakaszban közvetlenül mögöttünk 5. helyen végzett Pécsvárad otthonába látogattunk és egy góllal kikaptunk. A házigazdánk a rájátszásban is jeleskedett, hiszen ők most már 6 győzelmet könyvelhettek el, mi hetet de ezzel meg is nyertük a rájátszást, a Pécsvárad a második.

Készülnek az előadásra …

D2X_9010Ma reggel is próbáltak a Városi Kulturális Központ színpadán a Komédiás Integrált Színház marcali gyerekcsoportjának színinövendékei. Készülnek a Gyereknapi előadásra. Május 27.-én délután a Városi Fürdő és Szabadidőközpontban mutatják be, Lázár Ervin „A négyszögletű kerek erdő" című darabját. Bartokos Tamás színész-rendező betanításában.

Elindultak Marcaliból a Kezesfához …

D2X_9026Egy kicsit korábban már 1/210 –kor a Fürdőtől, ½ 11 –kor a Zsiga-Szeró -tól indultak el a túrázók ma délelőtt a Kezesfához. De Horvátkútról, Holládról, Kéthelyről és Somogysámsonból is lesznek túrázók. Délben találkoznak a célban.

Feltámadási menet Marcaliban

D2X_8924Április 29-én, először érkezett feltámadási menet Marcaliba. A feltámadási menet Balatonkeresztúrról érkezett, ahonnan Vaslabán Csaba plébános és Kovács József polgármester hozták a feltámadási keresztet. A feltámadási menet 2005 húsvétján indult először a tihanyi apátságból Zamárdiba és ezer kilométert megtéve érkezett Csíksomlyóra.

Meteor a Balaton felett …

ilusztracioTegnap este kilenc óra körül, többen láttak Balatonberényből egy látványos égi jelenséget. Egy meteort láttak Mária felől Szentgyörgy irányába száguldani. Kézilabda nagyságú volt az elején és felrobbanva két részben csóvát húzva megsemmisült. A kép illusztráció, a jelenséget nemvolt idő rögzíteni.

Nádastűz ....

Tegnap Somogyzsitfa külterületén kb 1hektáron égett a nádas. A helyszínre a Marcali és Szőkedencsi egységeket riasztották. A tűzet rövid idő alatt sikerült megfékezni.

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb