Fő tartalom átugrása

Bajzát László “vasember” a Mikszáthban …

D2X_0212Élménybeszámolót tartott ma délután a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában Bajzáz László „vasember" A teljesen megtelt aulában a gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték a kiváló sportember előadását.

A kindertojás-figurák adókötelezettsége avagy az internetes kereskedelem buktatói

navA NAV Somogy Megyei Adóigazgatóságának ellenőrei egy olyan magánszemélyt vizsgáltak, aki rendszeresen, üzletszerűen értékesített különböző aukciós portálokon. A revízió az évi több ezer eladás után 6 millió forint adókülönbözetet állapított meg.

Manapság egyre több ember próbál meg internetes honlapokon pénzzé tenni különböző portékákat, mely lehet akár egy értékes gyűjtemény, de nem ritka a kisebb értékű csecse-becse, mint például a kindertojás-figura sem. A NAV – az aukciós portálokat üzemeltető cég adatai alapján – olyan magánszemélyek bevallási és adófizetési kötelezettségét vizsgálta, akik rendszeresen vagy összességében az évek alatt jelentős bevételre szert téve értékesítették portékáikat.

" TÜNDÉRI-BOSZORKÁNYOK"....

Az Óvodai Központ Tündérliget Óvodájában, este 6-tól gyülekeztek a BOSZORKÁNYOK nyugalmazott és aktív ivadékai, hogy végig kacarásszanak , egyenek-igyanak-táncoljanak át, egy fergeteges hangulatú estét. Bájital fogadott minden rezesorrút, majd műsorok szórakoztatták őket! Eszem-iszom mellett varázslatos játékokban álhették ki tudományukat!

Noszlopysok sikerei a Zrínyi Ilona és a Varga Tamás Matematikaverseny megyei fordulóján

AIMG_8044Szarka Álmos, Arany Barnabás és Horváth Fanni az országos döntőben!

Március 3-án, szombaton került sor a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulójának eredményhirdetésére Kaposváron, a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola tanulói ismét nagyon szép eredményeket értek el. Az egyéni versenyben iskolánk hét tanulója is a legjobbak közt szerepelt. Arany Barnabás és Szarka Álmos Somogy megyét képviseli majd a verseny országos döntőjében.

Újabb kiállítások a Gimnáziumban …

berzsenyiMa kora délután a 60 éves Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium volt tanulóinak munkáiból rendezett kiállításokat nyitott meg Fellegi Bálint igazgató. Rajnainé Horváth Éva kagylógyűjteménye , Csécsné Király Anita, és Nagyné Lőczi Eszter gobelinjei a földszinten, Lakos István fotói az első emeleti aulában tekinthetőek meg.

Avartüzek megyeszerte

content_99522_thumbA katasztrófavédelem tűzoltó erőit harmincnyolcszor riasztották a hétvégén. Harmincszor tűzesethez, négyszer műszaki mentéshez, négyszer egyéb esethez vonultak az egységek. A tűzesetek 83%-a szabadtéren keletkezett avartűz volt. Megyeszerte 25 helyszínen égett a száraz aljnövényzet, magasfüves vegetáció, bozótos. Ezen tüzek nagysága száz négyzetméter és három hektár közötti volt. A lángokat kéziszerszámokkal és vízsugarakkal oltották el a hivatásos és köztestületi tűzoltóságok. Munkájukat több esetben is segítették a helyi önkéntes tűzoltó egyesületek tagjai. Az avartüzek miatt kár Lábod külterületén keletkezett, ahol 2 hektáron egy facsemetés is megégett.

Machetával akart otthon rendet tenni...

rendor_80Kaposvár Rendőrkapitányság - Mintegy 250 Ft értékben próbált meg árut eltulajdonítani március 4-én délután egy kaposvári szupermarketből az az 52 éves siófoki férfi, akit az áruház biztonsági szolgálata tetten ért. A kiérkező rendőrök a férfit előállították, majd szabálysértési őrizetbe vették.

Összevont ellenőrzés a kaposvári éjszakában

rendor_80A Kaposvári Rendőrkapitányság különböző osztályai, a NAV, MAHASZ, KMJV Szociális és Gyámügyi Iroda, Tűzoltóság, valamint a SM Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség munkatársaival együtt közös ellenőrzést hajtottak végre 2012.03.03-án 22:00 és 03.04-én 04:00 óra között Kaposváron.

Avartűz ...

Somogysámson külterületén a tegnap délutáni órákban mintegy 2 ha aljnövényzet kapott lángra, veszélyeztetve a belterületet, illetve a közeli erdőt.

Eiffel-torony tetőlécekből

Debrecen, 2012. március 4. Vida Sándor tetőfedő mester megerősít egy csavart a párizsi Eiffel-torony fából készült másolatán, amelyet ő készített Debrecen-Martinkán, a háza előtt. Az eredetileg hentes végzettségű szakember két hét alatt, tetőlécekből építette meg a hat méter magas tornyot. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

DEBRE20120304005

U9 focitorna a Sportcsarnokban ..,

SPR_1660Ma rendezték meg a Marcali Városi Sportcsarnokban az I. Industrie Elektrik U-9 Labdarúgó Tornát. Az egész napos tornán Marcali, Nagybajom, Hévíz, Kaposvár, Keszthely, Nagyatád, Nagykanizsa és Pápa csapatai vettek részt.

Átírta az Ab honlapján az alaptörvényt az Anonymous hackercsoport

mti_hirfelhasznaloBudapest, 2012. március 4., vasárnap (MTI) - Átírták az alaptörvénynek az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján elérhető szövegét a magukat az Anonymous csoporthoz tartozónak nevező hackerek - írta vasárnap az Index. Az Ab sajtófőnöke az MTI érdeklődésére elmondta, a dokumentumot azóta eltávolították az oldalról, és igyekeznek minél előbb újra közzétenni a helyes szöveget.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb