Fő tartalom átugrása

Várható időjárás az ország területén kedd estig

mti_hirfelhasznaloKedden délkeleten is csökken a felhőzet, napközben a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél helyenként megélénkül, hétfőn a Kisalföldön néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8, -13 fok között, a kevésbé felhős, hóval borított tájakon -15 fok körül alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden +1, -5 fok között várható.

Zugkönyvelő esete az szja bevallással

navUgyan a személyi jövedelemadó bevallás benyújtásának határideje még távolinak tűnhet (egyéni vállalkozók esetében február 27., magánszemélyek esetében május 21.), az érintett adóalanyok számára tanulságként szolgálhat az alábbi eset.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy magánszemély szja bevallásának vizsgálata során észlelte, hogy az abban feltüntetett bankszámlaszámot más adózók is megjelölték bevallásaikban, így az érintetteknél ellenőrzést kezdeményezett.

Megyei döntő a Sportcsarnokban …

D2X_7350Ma rendezték meg városunkban a Közlekedésismereti Tanulmányi Verseny Megyei Döntőjét. Kaposvár- Kinizsi, Kaposvár – Gyakorló, Lengyeltóti, Magyaratád, Marcali-Noszlopy, Marcali - Mikszáth, Segesd, Szőlősgyörök, és Toponár küldött versenyzőt a megmérettetésre. Ebben az évben jobban felkészült versenyzők indultak. 90% -os elméleti és 97% -os gyakorlati eredmény kellett a győzelemhez! Eredmények!

Győztek a Szürkefarkasok!

Wolf2Szombaton játszottuk Székesfehérváron a bajnokság 5. fordulóját. Mindkét mérkőzést székesfehérvári csapatok ellen játszottuk. Az első meccset szoros, végig küzdelmes játékban nyertük ahol most a csapat minden tagja hozzá tudott tenni a győzelemhez. A második mérkőzésen magabiztosan vertük a nálunk gyengébb ellenfelünket. Két győzelmünkkel visszakerültünk az A csoportba, következő forduló márciusban remélhetően végre hazai pályán.

"TÜNDÉREK BÁLJA"

P1080685Százhúsz vendéggel szórakoztunk át egy éjszakát, a Tündérliget Óvoda Szülői Munkaközössége és Nevelőtestülete által szervezett jótékonysági bálon. A fergeteges hangulatú estét a Baglas Néptáncosok műsora nyitotta meg, hatalmas sikerrel! A "talp alá valót" Gazda Tamás zenész szolgáltatta az est folyamán. A hajnalig tartó vigadozás közben vacsoráztunk, tomboláztunk, és persze a végkimerülésig táncoltunk! A bál bevételét, óvodánk eszközkészletének gyarapítására fordítjuk!

Felborult kisfurgon Kéthely után ...

Ma Kéthely és az autópálya felhajtó közötti emelkedőn a szél befújta az utat, és egy autós lement az út széli padkára, majd 20-25m-t csúszott az árokban és végül a tetején csúszva az út széli fának ütközött. Személyi sérülés nem történt!

Resize_of_IMG_6357

Tűz a vótapusztai idősek otthonában

katasztrofavedelemlogoHétfőn hajnalban érkezett a jelzés a kaposvári hivatásos tűzoltóparancsnokság ügyeletére, hogy a Kadarkút melletti vótapusztai idősek otthonának tetőteréből ropogást hallanak és füstöt éreznek. A IV-es kiemelt tűzesethez hét gépjárműfecskendő, egy vízszállító és két magasból mentő tűzoltóautó kezdte meg a vonulást a Kaposvártól harminc kilométerre található kastélyépülethez. A helyszínre Kaposvárról, Barcsról, Nagyatádról Szigetvárról és Kadarkútról vonultak a katasztrófavédelem tűzoltó egységei és egy önkéntes polgári védelmi szervezet.

Már csak 3 nap az egyszerűsített bevallás választására!

navFelhívjuk az adózók figyelmét, hogy 2012. február 15-én lejár az egyszerűsített bevallás választására jogosító határidő! A határidőt elmulasztók már nem élhetnek az egyszerűsített bevallás választásának lehetőségével. Tovább!

Kigyulladt egy idősotthon Vótapusztán

Tűzoltók dolgoznak a Somogy megyei Kadarkút melletti Vótapusztán ahol kigyulladt egy idősotthon. Az egykori kastélyépület tetőszerkezete mintegy 200 négyzetméternyi területen a lángok martaléka lett, oltás közben beszakadt a födém. A tűzben senki sem sérült meg, 46 lakót átmenetileg a kadarkúti kollégiumban helyeztek el. MTI Fotó: Varga György

D__VG20120213003

Intenzíven dolgozik a Közútkezelő …..

„A 68-as úton reggel 7 óra körül amikor mentem Keszthelyre nagyon nehéz volt közlekedni, két kamion alig fért el egymás mellett. Pár órával ez után az útfenntartók hómaróval szélesítették ki a járható útszakaszt, miközben a napsütéstől az útról már szinte teljesen leolvadt a hó." olvasói hír és kép

Resize_of_IMG_6350

Jól szerepeltek a női sakkozók!

H_Bianka2Két sakkozó is részese volt Marcali Kistérségből a 20 év alattiak országos női egyéni sakkbajnokságának. Havanecz Bianka Kéthely község büszkesége 3.helyezett lett a legerősebb 10 női sakkozó mezőnyében. Bianka az Aquaprofit Nagykanizsa NBI/B sakkcsapatának játékosa, aki a 2011/2012-es bajnokság őszi szakaszában 70%-os teljesítményt nyújtott a 2024-es Élőpont átlagú ellenfeleivel szemben.

Az U20-as egyéni bajnokságra meghívott 10 sakkozó rajtlistáján Bianka a 2023-as Élőpontszámával a 7.helyezett volt, s ehhez mérve is nagyon-nagy siker az elért bronzérmes 3.hely. A verseny során 2117 Élőpontot teljesített, ami igazolja a további fejlődésre képes sakktudását.

Enyhébb idő, de szerdán újabb hó

koponyeg_telHétfőn eleinte borult lesz az ég, majd estétől megkezdődhet a felhőzet felszakadozása. DK-en még előfordulhat havazás, hószállingózás. Megélénkül az északi, északnyugati szél. Hajnalban -17 és -7, délután -6 és 0 fok között alakulhat a hőmérséklet. Enyhébb idő lesz, mint az elmúlt napokban.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb