Elfogták a fonyódi randalírozót
A budapesti férfi megrongált egy járművet és késsel randalírozott Fonyódon.
A Fonyódi Rendőrkapitányságra 2013. július 9-én a hajnali órákban bejelentés érkezett, hogy ismeretlen személy a Vigadó téren késsel kiszúrta egy személygépkocsi két hátsó kerekét, valamint a jármű fényezését is megrongálta. A férfi ezt követően a nála lévő késsel a tér környékén randalírozott, zavartan viselkedett. A rendőrök elfogták G. Lajos 34 éves budapesti lakost, akit rongálás vétség, valamint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki.
Táskát lopott a siófoki strandról egy férfi, de nem sokáig örülhetett a zsákmánynak.
A rendőrség ügyeletére 2013. július 9-én a délutáni órákban bejelentés érkezett, mely szerint egy férfi a siófoki nagystrand területéről ellopott egy táskát, de az elkövetőt a helyszínen visszatartják. A kiérkező rendőrök T. Attila berettyóújfalui lakost elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra és lopás bűntett elkövetése miatt – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki. A táskát lefoglalták, majd visszaadták jogos tulajdonosának.
Igazoltatás után szabálysértési őrizet
A rendőrök 2013. július 9-én a délutáni órákban a 7-es számú főúton igazoltattak egy nőt, aki az út mellett kihívó öltözékben integetett az arra járó autósoknak.
A 26 éves nemesdédi nő elmondta, azért várakozik az út szélén, hogy az arra járó személyeknek pénz ellenében szexuális szolgáltatást nyújtson. Az egyenruhások B. Malvin Annát előállították a Marcali Rendőrkapitányságra és szabálysértési őrizetbe vették.
Ki ismeri fel a nőt?
Keresik a rendőrök azt a nőt, aki pénztárcát lopott egy kaposvári áruházból.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2013. május 24-én a délutáni órákban Kaposváron, a Petőfi utcában lévő egyik üzletben egy leesett pénztárcát eltulajdonított. Az elkövetőről az áruházban kamerafelvétel készült.

A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a képeken látható nő személyazonosságával kapcsolatban információval rendelkeznek, hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot a 06/82-502-700-es telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), a 107, vagy 112 központi telefonszámok valamelyikén.