Villámárvíz Bakonykútiban
Több Fejér megyei településen is felhőszakadás volt május 25-én, délután. A rövid idő alatt lehulló jelentős mennyiségű eső a többszörösére duzzasztotta a Bakonykútiban található Kertalja patak vizét.
A bejelentés a település polgármesterétől érkezett délután negyed ötkor, hogy a falut is érintő vízfolyás olyan mértékben árad, hogy lakóházakat és közutakat veszélyeztet. A műveletirányítás a megyei műveleti szolgálatot és a székesfehérvári hivatásos tűzoltókat több nagyteljesítményű vízszivattyúval riasztotta az esethez, és a fehérvárcsurgói önkéntesek is elindultak.
A felderítés során kiderült, hogy az Ady Endre utca végénél az egyébként alig egy méter széles csermely 30-40 méter szélesre duzzadt, átbukott egy betonhíd felett és öt lakóházat körbevett. Az épületekben nem tört be a víz, embereket nem veszélyeztetett, a kertekben viszont több tíz centiméter iszapot hagyott maga után.
A sodrás erejét jól mutatja, hogy elsodort egy lakókocsit és egy fémből épített gyalogos hidat is. A lakókocsit szerencsére csak pár méteren keresztül vitte a víz, mivel különböző tereptárgyakban elakadt. Az utca takarításához a település biztosított egy toló lappal felszerelt traktort, a hivatásos és önkéntes tűzoltók pedig vízsugárral lemosták a visszamaradd sármaradékot.
A hídon kézi szerszámokkal távolították el a hordalékot, hogy csökkentsék a szerkezetre nehezedő nyomást. Jelenleg elzárt épület már nincs, a hidat viszont még nem lehet használni addig, amíg a patak vize átbukik rajta. A területet a helyi polgárőrök biztosítják. Fotó: Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó százados
{besps}2014/2014-05-26-04-06-54{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.