Veréssel vett elégtételt a felindult szülő
A Marcali Járási Ügyészség garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt állította bíróság elé az iskolában verekedő anyát.
A vádlott 2015. áprilisában tanítási időben megjelent az általános iskolában azért, mert úgy ítélte meg, hogy az előző nap a gyermekét ért sérelmet az iskolában nem megfelelően kezelték.
Az indulatos szülő az igazgató által adott tájékoztatással nem elégedett meg, ezért a gyermekének sérelmet okozó diák testvérére támadt.
A 14 éves sértett lány az iskolapadban ült, a vádlott őt a hajánál fogva a földre rántotta, majd pedig a földön fekvő lányt több alkalommal a mellkasán megütötte és megrúgta, a haját tépte és ezzel akkor sem hagyott fel, amikor az igazgató megkísérelte őt a gyermektől eltávolítani. A bántalmazott kiskorú sértett 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A vádlottat a Marcali Járásbíróság jogerősen 2 évre próbára bocsátotta.