KÉK HÍREK

20172804085252

Az elmúlt 24 órában Somogy megyében a rendőrök 4 könnyű sérüléssel járó és 7 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

 

Marcaliban, a Marczali Henrik és a Liget utca kereszteződésében 2017. április 27-én 9 óra 34 perc körül egy gyalogos egy segédmotoros kerékpár elé lépett. A jármű vezetője fékezett, aminek következtében a nedves úttesten felborult és a motorkerékpárral a gyalogos személy lábának csúszott. A baleset során a gyalogos személy és a motorkerékpár vezetője 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Siófokon, a Bethlen Gábor utcában közlekedett egy kerékpáros személy 2017. április 27-én 12 óra 28 perc körül, amikor a Rigó utca kereszteződésénél egy személygépjármű elé kanyarodott. A balesetben a biciklis 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Kaposvár belterületén egy személygépkocsi vezetője 2017. április 27-én 14 óra 15 perckor egy gyalogátkelőhelyhez érve elütötte a neki balról jobbra érkező gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül a helyszínről elhajtott. A baleset során a gyalogos 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

 

Kaposváron, a Kanizsai utca és a 48-as Ifjúság útja kereszteződésében 2017. április 27-én 20 óra 50 perc körül egy személygépkocsi elütötte a neki jobbról balra közlekedő gyalogos személyt. A baleset során a gyalogos 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

 

Siófokon, a Somlay utcában 2017. április 27-én 1 óra 15 perc körül egy személygépjármű vezetője egy őzet ütött el. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Balatonszentgyörgyön, a Berzsenyi utcában lévő kijelölt gyalogos átkelőhelynél 2017. április 27-én 6 óra 45 perc körül egy autó az előtte álló személygépjárműnek ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kaposváron, a Németh István fasorban lévő parkolóban 2017. április 27-én 8 óra 15 perc és 9 óra közötti időben egy autó nekiütközött a mellette álló másik gépkocsinak. A balesetet okozó sofőr adatainak hátrahagyása nélkül a helyszínről elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Balatonlellén, a Rákóczi úton egy áruház parkolójában 2017. április 27-én 10 óra körül egy járművezető hátramenet közben nekiütközött a mögötte álló másik járműnek. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Baté belterületén, egy Dombóvár irányába közlekedő személygépkocsi 2017. április 27-én 17 óra 10 perc körül előzés közben nekiütközött a vele szemben érkező másik gépjárműnek, majd adatainak hátrahagyása nélkül a helyszínről elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Siófokon, a Tanácsház utcában közlekedett 2017. április 27-én 18 óra 23 perc körül egy személygépkocsi, amikor a kereszteződésben összeütközött egy másik járművel. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

Kiskorpád és Nagybajom között, a 61-es számú főút 142-es kilométerszelvényében 2017. április 27-én 21 óra 10 perc körül egy személygépkocsi vezetője Nagybajom irányába közlekedett, amikor egy balra ívelő kanyarban az úttestről lesodródott és az árokba hajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.