Fő tartalom átugrása

Megnyílnak a laktanyák kapui

Írta: SMKI
Megjelent: 2018. május 15. Kedd, 14:45

DSC 8553 web

Idén is nyílt nappal várja a kicsiket és a nagyokat a katasztrófavédelem gyermeknap alkalmából.

 

Ha a gyerekek körében nézzük az álommunkákat, akkor bizony ezek között előkelő helyet foglal el a tűzoltói hivatás. A legkisebbek számára sok lehetőség nyílik a különböző rendezvényeken megismerkedni ezzel a pályával, arra viszont nincs módjuk, hogy bepillantsanak a tűzoltók főhadiszállásaira.

 

A katasztrófavédelem éppen ezért minden évben gyermeknapon kivételt tesz a Nyitott Szertárkapuk Program keretein belül. Idén május 27-én, vasárnap 10 és 16 óra között lesz mód arra, hogy kicsik és nagyok megismerkedjenek a tűzoltók mindennapjaival: feltárhatják a laktanyák legrejtettebb zugait, kipróbálhatják a lánglovagok eszközeit és beülhetnek az autókba. Sőt, a járművek szirénázni fognak és emeletről lecsúszó tűzoltókat is lehet majd látni, hiszen a nap folyamán több próbariasztás fogja megtörni az esemény nyugalmát. A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok mellett az önkormányzati tűzoltóságok, illetve az önkéntes egyesületek is várják majd az érdeklődőket.

 

A szervezők nem csak a kisgyermekek érdeklődésére számítanak: a középiskolások felvilágosítást kaphatnak arról, hogy a kötelező közösségi szolgálatukat a katasztrófavédelemnél is eltölthetik.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb