Fő tartalom átugrása

Együtt a nők elleni erőszak ellen

Írta: Somogy MRFK
Megjelent: 2018. november 27. Kedd, 08:04

IMG 9520

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya állami és civil szervezetekkel karöltve figyelemfelhívó programot szervezett 2018. november 26-án Kaposváron.

 

Minden évben november 25-ét tartják számon a nők elleni erőszak megszüntetésének és felszámolásának világnapjaként. Sajnálatos tény, hogy világszerte válnak nők áldozatává a családon belüli erőszak számos formájának és a nemi erőszaknak, ezért is kiemelten fontos, hogy felhívják rá a figyelmet és nyíltan beszéljenek róla.

 

A rendezvény megnyitását követően Dr. Szijártó István r.ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes átadta a meghívott intézmények képviselőinek a szót. Előadást tartott Proszonyák Ida Éva a Borostyánvirág Alapítvány Dél- dunántúli Regionális Krízisambulancia vezetője, Bíró Dániel, Borostyánvirág Alapítvány Anyaotthonának vezetője és Kopf Katalin a Nyugat Dunántúli Regionális Krízisambulancia vezetője. Felszólalt többek között Friss Zoltán Eures Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ, Szolgáltatási és Rehabilitációs Főosztály koordinátora és Fügedi László Fehér Gyűrű Alapítvány Elnöke.

 

Az előadók tapasztalatai szerint Magyarországon az áldozatok sokszor nem tudják, hogy hova, kihez fordulhatnak segítségül. A program egyik legfontosabb üzenete, hogy ne legyünk közömbösek a környezetünkben élőkkel szemben, szükség esetén saját érdekükben merjünk, tudjunk segítséget kérni a rendőrségtől vagy egyéb segélyszervezettől.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb