Fő tartalom átugrása

Családon belüli erőszak Nemesdéden

Írta: SMRFK
Megjelent: 2020. december 14. Hétfő, 14:39

1 fenyhid

Az eljárás adatai alapján 2020. december 13-án délután Nemesdéden egy helyi lakos szóváltás során becsmérelte unokáját, majd ezt követően fejszével és machete-vel támadta meg.

 

 

A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították, hogy a 72 éves férfi évek óta rendszeresen szidalmazza, becsmérli, fenyegeti és bántalmazza családtagjait. A rendőrök a feltételezett elkövetőt a lakhelyén elfogták, és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra.

 

A nyomozók a bántalmazót kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb