Fő tartalom átugrása

Új kishajó áll szolgálatba a barcsi tűzoltóságon

Írta: SMKI
Megjelent: 2020. december 22. Kedd, 16:29

DSC 0025

Feladatellátásuk elősegítése céljából a Barcsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság új hajótestet vásárolhatott Barcs Város Önkormányzata által adományozott összegnek köszönhetően.

 

 

A dél-somogyi település képviselő-testülete önkormányzati rendeletében döntött arról, hogy 2 millió 650 ezer forint összegű támogatást nyújt a Barcsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság részére az eredményes munkavégzéshez szükséges eszköz megvásárlásához.

 

A kishajó hivatalos átadásán Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszönetét fejezte ki a városnak, hogy évről-évre támogatják a tűzoltóság munkáját és hozzájárulnak a térség mentő tűzvédelméhez. A tábornok beszédében reményét fejezte ki, hogy minél kevesebbszer kelljen használni a kishajót, de ha szükséges, akkor mindig tudjon segíteni a bajbajutottakon. Az igazgató szavait követően Koós Csaba, Barcs város polgármestere szólt a hivatásos állomány felé. Megköszönte a tűzoltók eddigi munkáját, és azt kívánta, az új járművet használják nagy szakértelemmel, a lakosság biztonsága érdekében.

 

Fotó: Somogy MKI

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb