Fő tartalom átugrása

Hat utast szállítva csapódott az árokba az ittas sofőr

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2024. december 04. Szerda, 09:08

a megrongalodott gepjarmu

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki ittasan, jogosítvány nélkül vezetve törte össze az aznap vásárolt autóját és okozott sérülést utasainak.

 

 

A vádiratban foglaltak szerint a harmincas éveiben járó terhelt 2023 szeptemberében már a délelőtt italozott munkavégzés közben, majd ismerőséhez ment, akitől megvette személygépkocsiját.

A férfi az adásvételt követően is folytatta az italozást, aztán a kocsival három utast szállítva egy másik faluba indult abból a célból, hogy további személyeket fuvarozzon. Amikor már hatan ültek az öt férőhellyel rendelkező személygépkocsiban, a vádlott még egy ismerősét felvette, így heten utaztak a férfi lakóhelyére bulizni, az utazás során a biztonsági övet egyikük sem használta.

Az ittas terhelt az esti órákban otthona közelében haladt a kocsival, amikor alkoholos befolyásoltsága miatt rövid időre elaludt. A vádlott ébredése után az úttesten balra kitérő járművet hirtelen jobbra kormányozta, azonban az autót már nem tudta az úton tartani, ezért az árokba csapódtak. Három utas súlyosan, a többi személy könnyebben sérült meg.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra és közúti járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.

A képen az összetört gépkocsi látható.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb