Fő tartalom átugrása

Autómentes nap a gyerekeknek is

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2025. szeptember 30. Kedd, 16:10

5 2193

Óvodásoknak tartottak KRESZ foglalkozást a nagyatádi baleset-megelőzők

 

 

A prevenciós a szakemberek szeptember 24-én a Csillagszem Óvoda felkérésének eleget téve a nagyatádi Piac téren építettek ideiglenesen baleset-megelőzési tanpályát, ahol a gyerekek kerékpárokkal és rollerekkel tesztelhették tudásukat, miközben megismerkedhettek a közlekedés alapszabályaival.

A biztonságtudatos közlekedésre való felkészítést nem lehet elég korán kezdeni!

A közúti forgalomban lévő kerékpár legyen felszerelve az alábbi, kötelező tartozékokkal:

  • könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezés,
  • két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezet, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat,
  • csengő
  • elől fehér, vagy kadmium sárga fényt adó lámpa,
  • hátul piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról
  • látható helyzetjelző, folyamatosan égő vagy villogó lámpa, továbbá egy vagy
  • két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverő,
  • legalább az első keréken 1 darab borostyán sárga színű, oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma).

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb