A fonyódi magaspartról két darab, egyenként egy-másfél köbméteres szikladarab mozdult el a 7-es főút irányába. A szikladarabokat a domboldalban lévő fák fogták meg. A magaspart statikai vizsgálatára a Pécsi Bányakapitányságról geológus szakember is érkezett a helyszínre. A hatóságok biztonsági okokból lezárták a 7-es számú főközlekedési utat a forgalom elöl a veszélyhelyzet megszüntetéséig. További biztonsági intézkedésként a magaspart előtt húzódó vasúti pályán 40 km/órás sebességkorlátozást vezettek be. A sziklák megindulása épületekre veszélyt nem jelent, ezért egyéb lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
Árvízi mentésen voltak a Mesztegnyői Polgárőr Egyesület tagjai. A Somogy megyei Polgárőr Szövetség szervezésében 4 fő polgárőr volt az árvízi mentésen 2 napot voltak Győrújfalunál és Dunaszentpálon. Ezt követően hétfőn és kedden Budapesten a Margitszigetnél segítettek a városi polgárőr egyesületeknek járőrszolgálatot teljesítettek az Inkei polgárőrökkel közösen.
A meteorológiai előrejelzések alapján Somogy megyében a mai nap folyamán még nem, de hétfőn már jelentős hómennyiséggel kell számolni! A szél felerősödik, mely miatt hóátfúvások keletkezhetnek, ezért kérjük fogadják meg az alábbi baleset-megelőzési tanácsainkat.
Csak abban az esetben közlekedjenek gépjárműveikkel, ha az feltétlenül szükséges. Indulás előtt minden esetben ellenőrizzék gépjárműveik műszaki állapotát, a fék- és világítóberendezéseket, a kormánykeret, a gumiabroncsokat. Többen lecserélték már a téli gumiabroncsokat, ezek nélkül semmilyen körülmények között ne induljanak el a havas, csúszós utakon!
A rendőrség előzetes, illetve helyszíni baleseti statisztikai adatai alapján kijelenthető, hogy a 2012-es évben is tovább folytatódott a közúti közlekedésbiztonság javulása. A tavalyi évre vonatkozóan végleges adatok egyelőre még nem állnak rendelkezésre, azonban a tendenciák így is megfigyelhetők.
Eddigi adataink szerint 2012. január 1. és december 31. között mintegy 15.000 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Ez a szám 5,2%-kal kevesebb, mint 2011-ben, a Központi Statisztikai Hivatal által regisztrált 15.827.