Fő tartalom átugrása

Megérkezett Somogyba a „Toborzó Országfutás 2016”

Írta: Mészáros Károly
Megjelent: 2016. május 05. Csütörtök, 04:15

Taszar2

A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, valamint a katonai hivatás, a sport és az egészséges életmód népszerűsítésére a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság a fővárost és valamennyi megyét érintő 2016 km-es váltófutást rendez.

 

Somogy megyében május 04-06 között teljesítik a futók és hozzájuk csatlakozók a Kercseliget-Taszár-Kaposvár-Szenna-Bárdudvarnok-Kadarkút-Nagyatád-SomogyszobIharosberény-Pogányszentpéter útvonalon a távot.

 

A rendezvény keretében megemlékeznek a magyar nemzet számára fontos történelmi eseményekről és mindazokról, akik életüket áldozták a hazáért. Az eseménysorozat lehetőséget kínál arra, hogy nemzeti összetartozásunk jeléül, az érintett települések lakosságával közösen tisztelegjenek a katonák elesett hőseink, és az olimpiai évre tekintettel, a játékokon résztvevő Magyar Olimpiai Csapat előtt. A „Toborzó Országfutás 2016” 27 nap alatt, több mint 200 település érintésével 2016. május 20-án ér célba, Budapesten.

 

Több, mint 1200 kilométer megtétele után a futás május 04-én 12-00-kor Kercseligetnél lépte át megyénk határát. Nagyberkiben, Batéban és Taszáron is a helyi iskola diákjai csatlakoztak a katonákhoz, a községek vezetői pedig zászlószalaggal ismerték el a teljesítményt. Taszáron koszorúzással emlékeztek a település vezetőjével az I. világháború katona hőseire.

 

Kaposvárra 15 óra után érkeztek be a futók, akikhez csatlakoztak a kaposvári helyőrség katonái is. A Hősök templománál a somogyi futók átvették a stafétát, majd a megjelentek közösen megkoszorúzták a katonahősök emlékművét és az izraelita temető I. világháborús katonai emlékművét.

 

A futás a terv szerint 12 somogyi települést érint, a teljes futótáv közel 130 kilométer lesz. A somogyi távon több helyszínen civilek, iskolások és közismert személyek, sportolók is aktív részesei lesznek a váltófutásnak.

 

A május 05-ei kaposvári rajnál magára ölti a futópólót többek között Dr. Neszményi Zsolt, kormánymegbízott, a Somogy Megyei Védelmi Bizottság és Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere, kajak világbajnok is. Szécsi Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok és világbajnok, a Kaposvári Vízilabda Klub vezetőedzője és Szabó Péter az 1988-as szöuli olimpia úszója szintén a futókkal rajtol el csütörtök reggel.

 

Somogyban kiemelt rendezvények a megyeszékhelyen és Nagyatádon kerülnek megrendezésre. Kaposváron a Kossuth téren május 05-én 08.15-kor veszi kezdetét a somogyi futás általános és középiskolások, valamint neves személyiségek részvételével, Nagyatádon pedig a Széchényi téren fogadják majd a váltófutókat.

 

A helyszínen déltől toborzó pont, hatástalanított fegyverbemutató, fegyveres alaki, katonazenekari gyepshow várja majd az érdeklődőket. A helyszínen látogatható lesz a Hadtechnikai Park és a Turisztikai Központban található egyenruha kiállítás is. Ezen a napon Kadarkúton,

 

Somogyszobon és Iharosberényben koszorúzással emlékeznek a lakossággal együtt az MH HKNYP futói az I-II. világháború katonai áldozataira.

 

A szervezők gyűjtést is szerveznek a szolgálatteljesítés közben elhunyt katonák gyermekei javára.


Fotó: Koncsek Barna

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb