Fő tartalom átugrása

Ismét nagy erőkkel dolgoznak a balatoni versenypályán

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2020. november 01. Vasárnap, 13:28

balatonparkcircuit

Az M7-es autópályáról, a frissen épült 71-es lehajtóról különösen jól látható, hogy nagy erőkkel dolgoznak a gépek Balatonfőkajáron, az épülő Balaton Park Circuit helyszínén. Arról, hogy milyen állapotban van jelenleg a pálya és hogy mikor lehet kész, Oláh Gyárfást, az MNASZ elnökét, a projekt szakmai vezetőjét kérdezte a formula.hu.

 

 

Évekkel ezelőtti átadást ígértek a Balatonfőkajáron épülő Balaton Park Circuitre, amely azonban azóta sem készült el – a hazai és nemzetközi motorversenyekre tervezett pályán azonban most jól láthatóan ismét dolgoznak. A korábbi projekttulajdonos felszámolásba került, azt azonban nem sikerült megtudnunk, hogy mely cég vette át a beruházást. Elértük viszont a beruházásban aktívan résztvevő Oláh Gyárfást, aki megosztott velünk pár információt.

 

A Balaton Park Circuit versenypálya építésén a koronavírus alatt is folyamatosan dolgozunk. Az elmúlt hetekben került le a teljes nyomvonalra az első réteg aszfalt (mely még nem a koptató réteg), a rázókövek is hamarosan a helyükre kerülnek, a parkolók is szilárd burkolatot kaptak.

 

A bokszok és a paddock épület is készül, és terveink szerint jövő év második felében már az első tesztmétereket is teljesíthetjük – nyilatkozta a lapnak. A projekt elkészülésére nincs határidő, a legfontosabb szempont számunkra az, hogy a megnyitásakor már minden feltétel adott legyen egy nemzetközi esemény megszervezéséhez.

 

A létesítményt magyar kötődésű nemzetközi konzorcium finanszírozza, állami támogatás nélkül. Régóta dolgozunk az új versenypálya elkészülésén, hiszen látjuk, hogy a magyar autó- és motorsportnak is szüksége van a létesítményre.

 

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb