KÖZELBEN

85269

A Balatonnál a XIX. század elejétől megkezdődött a vendégek megjelenése, így egyre inkább fontossá vált a szezonkezdet és annak szokásai, hagyományai. Érdekes története volt az elmúlt idők szezonkezdő eseményeinek, ezt követi végig írásában Kovács Emőke.

 

 

A XIX. század kezdetén, amikor a füredi savanyúvíz és a környéken tett kirándulások jelentették az ideutazók számára a kikapcsolódást, a fürdői szezon olykor-olykor egészen korán kezdetét vette. Az 1830-as évek közepétől a híradások arról számoltak be, hogy május 15-én Füreden megnyílt a fürdői szezon. Persze ez nem a tóban való kellemes úszkálást jelentette, hanem a füredi savanyúvíz kúrák, a füredi társas események kezdetét. Az 1840-es években szokássá vált, hogy a korabeli hirdetésekben, sajtóorgánumokban megjelent az egyes fürdőhelyek, elsősorban Balatonfüred reklámja. Majd következtek az 1860-as, 1870-es nagy változásai a tó környékén.

 

Ekkortájt valóban elindult a klasszikus értelemben vett fürdőkultúra és felbukkantak Balatonfüred vetélytársai: Keszthely, Almádi és a túlpart „királynője”, Siófok. A XIX. század végére a korabeli reklámok már májusban közölték az egyes települések ajánlatait, lehetőségeit.

 

Miután 1891-ben Glatz Henrik megnyitotta a siófoki fürdőtelepet, a balatoni szezonnyitók, ha nem is hivatalosan, de többnyire Siófokon zajlottak. 1893. június 18-án arról tudósítottak a lapok, megnyílt a balatoni szezon: – Örömmel írjuk le a siófoki fürdő ünnepélyes megnyitását. A meghívott vendégeket a budai pályaudvarban dr. Preysz Kornél üdvözölte a társaság nevében. A külön vonat érkezését Siófokon üdvlövések és a Rákóczy-induló, a vendégeket pedig az indóháznál hatalmas dikczió fogadta. Az indóháztól a siófoki nagyvendéglőig a siófoki szüzek fehérben, tűzoltók parádéban, csendőrség díszben sorfalat állottak. A vendéglőben Mészöly János t. bíró A magyar tenger és társadalom czímmel felolvasást tartott. Ezután következett a fürdő-telep bemutatása és ez a legnagyobb meglepetést keltette. (…) Az ebéd után, mely ötödfél órakor végződött, megindult a csónakázás és a balatoni halászat bemutatása, majd követte ezt az estéli fürdés. A Balaton is kedveskedni akart a megnyitás alkalmából és a legkellemesebb 50-100 cm-nyi hullámokat küldte a part felé. A fürdés és a vacsora után a legnagyobb megelégedéssel, a legkellemesebb benyomással és a legvígabb hangulattal távozott a vendégsereg a fürdőtelepről – írta az Ország-Világ című lap 1893. június 26-án.

 

A teljes cikk itt elolvasható.

 

Nyitókép: Balatonszemes, strand, 1927., Fotó: Fortepan

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.