Így alakul a boltok ünnepi nyitva tartása

Decemberben a legtöbb bolt a szokásosnál hosszabb ideig tart nyitva, de december 24-én legkésőbb 14 óráig kötelező bezárniuk - mondta az InfoRádiónak Vámos György, a Magyar Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Az üzletek nyitva tartása a naptári beosztásra tekintettel lényegében nem változik az előző évekhez képest, hiszen a decemberi aranyhétvégén - de még az előtte lévőkön is - a boltok nyitva tartanak. Ilyenkor már hétköznap is később zárnak a megnövekedett forgalom miatt.
Ezekben a napokban tehát figyelni kell az üzletek nyitva tartását, sokan később is várják a vásárlókat, mint ahogy egyébként szokták
- hívta fel a figyelmet Vámos György.
Szerinte nincs főszabály arra, hogy ki mennyivel tart nyitva tovább, de a bevásárlóközpontokban szinte kötelező is vállalni a hosszabb nyitvatartást. Nagyon fontos tudni viszont, hogy
december 24-én - kevés kivételtől eltekintve, mint például a benzinkutak, a non-stop üzletek vagy a szórakozóhelyek - kötelező 14 órakor bezárniuk a boltoknak.
25-26-án a boltok zárva lesznek, bár kivételek ekkor is lesznek; az említett boltokat kell figyelembe venni, illetve akár virágboltokat, édességboltokat is. Ezt követően a szokásos nyitva tartásra számíthatunk.
31-én az üzletek korlátozottan lesznek nyitva - itt a boltok a korábbi tapasztalataik alapján fogadják a vásárlókat -, 1-jén pedig kevés kivétellel minden üzlet zárva lesz.