Fő tartalom átugrása

Emmi: Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás

Írta: mti
Megjelent: 2020. július 25. Szombat, 10:46

e recept

Budapest, 2020. július 25., szombat (MTI) - Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás, a járványügyi veszélyhelyzetben és annak elmúltával is sikeresnek bizonyult az elektronikus egészségügyi rendszer - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

 

 

A vényfelíráson kívül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) további előnyeként lehetővé vált a leletek, beutalók pontos és gyors elektronikus továbbítása is, így a pácienseknek már nem kell elmenniük a rendelőkbe értük - írták.

 

Hozzátették: a veszélyhelyzet megszűnésével részben módosultak az eRecept alkalmazásával kapcsolatos szabályok. Megmarad az egyszerűsített receptkiváltás, a TAJ-szám megadásával tehát továbbra is ki lehet váltani a gyógyszereket, de szeptember 17. után az orvosok nem írhatnak majd fel gyógyszert a telefonon vagy emailben jelentkező pácienseknek - emelték ki.

 

Arról is tájékoztattak, hogy a július elseje előtt kiállított eReceptek felírási igazolásai a vények lejáratának végéig továbbra is érvényesek maradnak. Az igazolást csak a beteg külön kérésére kell kiállítani, 14 év alattiak gyógyszerének rendelése esetén viszont minden esetben szükséges az igazolás. Ezeket idővel felválthatják azon felírási igazolások, amelyeket már nem kötelező NEAK-formavényre nyomtatni, hanem egyszerű fehér, A4-es papíron is elfogadhatók lesznek. A patika a gyógyszer kiadása után már nem tarthatja meg a felírási igazolást, azt a gyógyszert kiváltó személynek vissza kell adni, hitelt érdemlő megjelöléssel arról, hogy a gyógyszerkiadás megtörtént - írták.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb