Fő tartalom átugrása

Megkezdte a felkészülést VFC

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2016. július 12. Kedd, 18:53

DSCN9157

Ma a Sport utcai stadionban kerestem fel városunk labdarugóit akik már elkezdték a felkészülést a bajnoki szezonra. ifj. Kőrösi Andrást a csapat vezetőedzőjét kérdeztem az aktualitásokról.

 

Mikor kezdtétek a felkészülést? Mit terveztek?

 

Az előző hét szerdán július 6 –án. Heti három edzéssel készülünk. Augusztus 13 –ig tart a felkészülésünk. Ebben a hat hétben benne lesz három felkészülési mérkőzés is.

 

Hol és mikor lesznek a meccsek?

 

Július 23 –án Teskándon, július 30 –án Kaposváron az Rákóczi U19 –es csapatával játszunk, illetve augusztus 6 –án Zalaszentgyörgyön mérkőzünk. Mind a három idegenben lesz mert javítottuk a gyepszőnyeget a kapuk előtt.

 

Mikor kezdődik a bajnokság?

 

Augusztus 13 –án. Még nem volt sorsolás nem tudjuk, hogy hol. A jövő héten remélhetően már meglesz a sorsolás, a mezőny az úgy néz ki hogy kialakult.

 

Magyar Kupa?

 

Nem indul a csapat, mert a szerdai napokat nem tudjuk megoldani. Dolgoznak, tanulnak a játékosaim.

 

Milyen változások történtek a keretben?

 

Hatan távoztak: a Bertók Bálint, a Bertók Bence, a Dufka Dániel, a Sipőcz Gábor, a Németh István és a Bognár Péter. A Németh Attila van még függőben.

 

Az ifiből felkerül három játékos. A Zsámbók István, a Szaka Rezső és a Kassai Gergő. Nálunk edz a Zsámbók Zsolt is.

 

Érkezik a Jagadics Zoltán Kéthelyről a kapuba, Orbán Rajmi a Kaposvári Rákóczitól jön haza. Befejezte a tanulmányait és itt folytatja a focit. A Korona Milán, aki ez idáig külföldön dolgozott de előtte Ő is a Kaposvári Rákócziban focizott. A Maros Bálint jön vissza a Buzsákból. A Hajdu Imi megpróbálja Mesztegnyőről. Újra nálunk játszik a Czimondor Péter.

 

Látom itt vannak a fiatalok is. Együtt fog készülni a két keret?

 

Igen a felkészülés alatt biztosan, és majd meglátjuk, hogy kinek hogy lesznek az iskolai elfoglaltságai és annak függvényében majd kialakul.

 

Köszönöm! Sok sikert Neked is és a Csapatnak is!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb