Küzdeni tudásból jeles
A mai nap két okból is fontos volt a Marcali U-13-as kézis leányok számára. Egyrészt a mai nap megrendezésre kerülő fordulón Fonyód ellen lépett pályára két új játékosunk Bognár Liliána, és Kutor Viktória. Másrészt Marcaliba látogatott Siófoknak az a csapata mely az eddigi fordulók során veretlen volt.
A fonyódi kislányok fejlődése egyre szembetűnőbb, de a fizikailag erősebb, képzett játékosok ellen ez még kevés. Az ellenük játszott mérkőzés egyértelmű Marcali fölénnyel zárult.
Népes szurkolótábor előtt lépett pályára csapatunk Siófok ellen. Gyors lábú, mozgékony ellenfelünket sikerült meglepni sziklaszilárd védekezéssel, ötletes támadó játékkal. Az első félidő után négy gólos marcali vezetést mutatott az eredményjelző. Ahogy teltek a percek az intenzív védekezés fokozatosan őrölte fel erőnlétünket. Támadó játékunk lelassult, a lányok úgy döntöttek, hogy ezt a meccset használják fel a hibák „gyakorlására”. Mert a hibákat is tudatosítani kell, ne hogy sűrűn elkövessük őket. Legalábbis a lányok szerint.
Amióta irányításommal dolgoznak az U-13-as Marcali kézilabdás leányok megtanultam, hogy az emberi lélek mennyire bonyolult, a hölgyek reakciója mennyire kiszámíthatatlan. Ha erőteljesen, hangosan adok tanácsokat megnyugszanak, ha viszont nyugtatom őket hibát hibára halmoznak. Az izgalmassá váló véghajrá végül is egy gólos Marcali győzelmet, valamint idegbajt hozott a szurkolók és az edzők számára is. Az biztos, hogy mind a két csapat játékosai jelesre vizsgáztak küzdeni tudásból. A mai Marcali siker az akarat győzelme volt.
Képek: Dombóvári Dóra
A galériához kattintson a képre!
Csere Judit képei:
A galériához kattintson a képre!