Fő tartalom átugrása

Programokban gazdag a december a NivoMed Egyesületnél

Írta: Gadányiné Lutor Mónika
Megjelent: 2018. december 10. Hétfő, 14:09

47580174 2004883959605267 lead

Versenyekben gazdag a decemberi hónap a NivoMed Egyesületben úszó gyerekeknek, vagyis akik nagyobb a Magyar Úszó Szövetség által rendezett versenyeken is részt vesznek.

 

2018. december 1-én került megrendezésre Székesfehérváron a 8-11 évesek három fordulós versenyének idei utolsó állomása, melyen a NivoMed Egyesület 10 sportolója összesen 35 alkalommal állt fel a rajtkőre. A rangadóra 33 egyesület érkezett 338 úszó részvételével. A délelőtt folyamán a 2009-ben, 2010-ben és 2011-és később született korosztályok vetélkedtek egymással, délután pedig a 2007-ben, valamint 2008-ban születettek mérhették össze tudásukat. A NivoMed Egyesület sportolói több számban versenyen kívül álltak rajthoz (az adott korosztálynál nem hirdettek eredményt), hogy felmérhessük tudásukat, és, hogy jelvényes időt úszhassanak. Versenyzőink 33 számban úsztak új egyéni csúcsot, ami bíztató a jövőre nézve, valamint 4 arany, 1 ezüst és két bronzjelvényt gyűjtöttek.

 

December második hétvégéjén a Mikulás látogatott el a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontba, ahol a NivoMed úszópalántái éppen a II. Mikulás-váró Kupájukon vettek részt. Énekkel és versekkel kedveskedtek a gyerekek a Mikulásnak, aki ajándékkal viszonozta a kedvességüket. Sajnos a betegségek, járványok miatt sok gyermek kénytelen volt lemondani a házibajnokságot, de így is szép számmal több, mint 70 fő mutathatta be tudását a szülőknek, nagyszülőknek. A jó hangulatúra és pörgősre sikeredett versenyen mindenki mosollyal és elégedetten távozott az uszodából. A legkisebbek a tanmedencében mutatták meg hogy mennyit tanultak az elmúlt három hónapban, a haladók pedig már a 25 m medencében versenyeztek az idővel és társaikkal. (A verseny eredményeit az egyesület oldalán megtalálják.)

 

December harmadik hétvégéjén is nagy kihívással néznek szemben a kis úszópalánták ugyanis 10 versenyzőnk készül a 2018.december 14-16 között az Egri Úszó Klub által szervezett V. HE-DO-Pro Agria Cikluszáró Nemzetközi Úszóversenyre. Nekik ezúton is sok sikert, és eredményes szereplést kívánunk.

 

Eredmények 8-11 Székesfehérvár

 

Gadányi Hédi (2011)
50 hát: 7. hely
50 mell: 8. hely

 

Versenyen kívül, időeredményért:

 

50 pillangó: időeredménye alapján a korosztályos országos ranglista 9. helyére lépett elő

 

100 gyors: ARANY JELVÉNYES idő, a korosztályos országos ranglista 7. helyére lépett elő

 

200 mell: 100-as részideje ARANY JELVÉNYES idő, 200-on a korosztályos országos ranglista 4. helyére lépett elő

 

400 gyors: 200-as részideje ARANY JELVÉNYES idő, ami a korosztályos országos ranglistán a 3. helyet jelenti számára, 400-as idejével a ranglista 2. helyén áll.

 

Borbély Imola (2011)
50 hát: 15. hely
100 gyors: versenyen kívül úszott, időeredménye BRONZ JELVÉNYT ér.

 

Horváth Luca (2009)
50 hát: 35. hely
50 mell: 26. hely

 

Horváth Zsófia (2009)
50 hát: 18. hely
100 gyors: 27. hely, időeredménye BRONZ JELVÉNYT ér.

 

Varga Dominik (2009)
50 hát: 33. hely
50 mel: 35. hely
100 gyors: 33. hely

 

Gadányi Márk (2008)
100 gyors: ARANY JELVÉNYES idő
200 hát: 5. hely, EZÜST JELVÉNYES idő
100 pillangó: 14. hely
400 gyors: 4. hely, EZÜST JELVÉNYES idő

 

Horváth Dominika (2008)
200 hát: 15.
200 mell: 16.

 

Horváth Dorottya (2008)
50 pillangó, 50 hát, 50 mell és 100 gyors: új egyéni csúcs

 

Pál Naomi Szofi (2008)
200 hát: 13. hely
100 pillangó: 12. hely
400 gyors: 10. hely

 

Farkas Boglárka (2007)
200 hát: 16. hely
400 gyors: 13. hely

 

Köszönjük a támogatást a Marcali Város Önkormányzatának, a Városi Fürdő és Szabadidő Központ vezetőségének és dolgozóinak, Domonkos Nyomdának.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb