Fő tartalom átugrása

Pajor Eszter- A Jövő Bajnokai összrégiós versenyen

Írta: MBÚSZ SE
Megjelent: 2019. január 22. Kedd, 14:21

JB3 lead

„Legyetek büszkék arra, hogy kiválasztottak vagytok” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Dr. Wladár Sándor a Jövő Bajnokait az idei összrégiós versenyen a Tüske Uszodában, ahol a Magyar Úszó Szövetség utánpótlás programjának 9 régiója és közel 288 versenyzője mérte össze tudását.

 

Az ifjú tehetségek régiónként vonultak be a régióvezetőikkel és kiemelt mentoraikkal. (Kovács Ágnes, Risztov Éva, Szabó József, Dr. Wladár Sándor, Csabai Edvin, Sárfalvi Péter, Fábián László, Kisteleki István, Kovács Norbert).

 

A Magyar Úszó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a Jövő Bajnokai utánpótlás programra, amely több kisebb-nagyobb változáson is átesett az elmúlt két évben, ennek egyik jelentős eredménye, hogy a felmérőket felváltották különböző gyakorlati tréningek, hasznos előadások és interaktív képzések, így nem csak a gyerekeket és edzőket, hanem a szülőket is sikerült megszólítani.

 

„Az úszás elsősorban egyéni sport, de fontos, hogy a versenyzők csapatként is tudjanak működni, ezért is hasznos ez az összrégiós találkozó, ahol együtt és egymásért is úsznak a régiók legjobbjai. Valamint az is fontos cél volt, hogy a programban résztvevő fiatalok, akik végig dolgozták a tavalyi évet, és a korosztályos országos bajnokságokon, vagy akár a nemzetközi versenyeken jól szerepeltek egy különleges versennyel ünnepelhessenek, és egy olyan Aréna felszerelés csomagot kapjanak, amelynek hasznát veszik a mindennapi edzések során” – foglalta össze a rendezvény lényegét Jancsik Árpád, régióvezető és összrégiós koordinátor.

 

A régiók közötti versenyt a Dél-Alföld nyerte, a második Dél-Dunántúl lett, még a harmadik helyen holtversenyben a Nyugat-Dunántúl és a Budapest 1. régió végzett.

JB2

Marcaliból Pajor Eszter az MBÚSZ SE ifjú úszója a Magyar Úszó Szövetség válogatási elvei alapján, a 2018/2019-as évben is bekerült a Jövő Bajnokai utánpótlás program keretébe.A versenyen való részvételével hozzájárult a Dél-Dunántúli régió eredményéhez.

 

Az MBÚSZ SE büszke Eszter eddig elért eredményeire és a Jövő Bajnokai programban való tagságára!

 

Edzők: Perlakyné Szlavitsek Gizella, Törös Károly

 

capture 20190122 141953

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb