A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás soros ülése …
Ma koradélután a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium ebédlőjében tartott ülést a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás.
A településvezetők meghallgatták Dr. Balassa Gabriella kapitány kisasszonyt a Marcali Rendőrkapitányság vezetőjét, aki a bűnügyi helyzetről tájékoztatta jelenlévőket. Külön említést tett, hogy fokozott figyelemmel lesznek a héten a temetőkben és környékükön. Óvatosságra intette az autósokat és a szeretteik sírját felkeresőket. Feleslegesen értékeket ne vigyenek magukkal, azt ne hagyják az autóban, figyeljenek a zsebtolvajokra, magatartásukkal ne adjanak alkalmat a lopásra.
Ezt követően Krajczár Ibolya, a Marcali és Térsége Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást a cég jelenlegi helyzetéről. A legfontosabb engedély kivételével szinte már minden szükséges jogosítványt megkaptak, heteken belül indulásra készek. ( A jövő héten egy interjú keretében részletes információval szolgálok olvasóinknak.)
A napirendre került előterjesztéseket a Társulás egyhangúan elfogadta.
1.A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás I.-III. negyedéves gazdálkodásáról szóló beszámoló. 2.Marcali Kistérségi Többcélú Társulás 2014. évi belső ellenőrzési ütemterve. 3.2014. évi költségvetési koncepció.
Legvégül megkezdődött a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében megrendezésre kerülő Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért" nyitókonferenciája. (Erről majd egy külön írásban számolok be.)
{besps}2013/2013-10-30-17-39-36{/besps}
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.