Soron következő nyilvános képviselő-testületi ülés
Ma tartotta meg Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete soron következő nyilvános képviselő-testületi ülését.
A képviselők 20 napirendet tárgyaltak, és minden előterjesztést elfogadtak. A napirend és az előterjesztések itt elérhetőek!
Néhány érdekesség.
A Polgármester úr és Györkös Tamás igazgató úr tárgyalásokat folytatott Dr. Bíró Péterrel a strand lehetséges fejlesztési irányairól. Dr. Sütő László elmondta a napokban már a konkrét elképzelésekről tárgyalnak.
Továbbá elmondta, hogy augusztusban a FERROBETON Kft vezetői bemutatták a Szálloda Kft. reménybeli többségi tulajdonosait. Szeptember végére talán végre lesz előrehaladás a hányatott sorsú beruházásnál.
Hangsúlyozta a polgármester úr, hogy a napirenden lévő helyi adókról szóló 34/2009 (XI. 27.) önkormányzati rendelet módosítása nem tartalmaz sem új adónemet, illetve emelést. A módosításra törvényi előírások teljesítése miatt volt szükség.
Az egyebekben Fekete Lajos képviselő úr a Kórházzal kapcsolatban, hosszasan sorolta a hozzá eljuttatott problémákat. Javasolta, hogy az Önkormányzat kezdeményezzen, egy lakossági fórumot ahova elvárnák az intézmény főigazgatóját Dr. Moízs Mariannt és a térség országgyűlési képviselőjét Móring József Attilát.
Varga és Kesztyűs képviselő urak a csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatos problémákról szóltak. Kesztyűs képviselő úr csatlakozott Fekete képviselő úr javaslatához és Ő is kéri a lakossági fórum megszervezését.
A polgármester úr egyetértett a kezdeményezéssel.
Dr. Horváth képviselő úr javasolta Móring József Attila meghívását egy testületi ülésre.
A polgármester úr elmondta, hogy az országgyűlési képviselő bármikor részt vehet az ülésen, és arra hivatalból kap meghívót. Viszont az Önkormányzatnak nincs lehetősége „beszámoltatni” Őt. A lakossági fórum a megfelelő alkalom a kérdések tisztázására.
Mozsárné Kutor Veronika a Boronka és a kőrforgalom, valamint a Kossuth Lajos utca helyreállításáról és az elkerülő északi csatlakozó pontjáról kérdezett.
Válaszában a polgármester úr elmondta, hogy a hivatalos forgalomba helyezés időpontját október végére kitolták. Reményét fejezte ki abban, hogy legalább a Boronka - körforgalom közötti részt rendbe teszi a kivitelező.
Az északi csomópontról már számtalan helyen elmondta, hogy mi a város és a közvélemény kérése. A STOP tábla és a szezon utáni forgalom csökkenés javított a helyzeten. Ha már körforgalomra nincs remény, akkor jó megoldásnak tartaná, hogy a Marcaliba vezető sávot a régi út alapján egyenes irányban megcsinálnák, és ebben az esetben egyértelmű lenne a várost elkerülő autó szándéka, hiszen már nem fordulhatna be. A besorolás egyértelműsége, megakadályozná a figyelmetlenségből előforduló baleseteket.
Hosszú András szorgalmazta, hogy a Városháza felújítása során az akadálymentesítést is végezzék el. (keresik a forrást!)
Zárt ülés következett.