Fő tartalom átugrása

„80 éve kezdődött a II. világháború” – Előadás a Korzóban

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2019. szeptember 13. Péntek, 04:06

03 lead ww2

2019. szeptember 11-én, szerdán 17 órától a Kulturális Korzó mozi termében Forgó Ferenc tartott előadást a második világháború kitörésének 80. évfordulója alkalmából.

 

 

Az előadó vetített képeken mutatta be a háború politikai előzményeit, majd térképek segítségével világította meg a német-lengyel háború főbb jellegzetességeit. Ezen kívül olyan tévhiteket is eloszlatott, miszerint 1939. szeptember 1-én kezdődött volna a második világháború, holott a lengyelekkel szövetséges brit kormányzat csak szeptember 3-án üzent hadat a Hitler vezette Harmadik Birodalomnak.

 

De Forgó Ferenc arra is felhívta a figyelmet, hogy például a nyugati szövetségesek tudatosan készültek a katonai összecsapásra, az USA pedig már jó előre legyártotta azokat az értékes teherautókat, amelyek később a második világháború „igáslovai” lettek a harcok és az utánpótlás szállítás terén.

 

A kölcsönbérleti szerződésben szállított hadi- és egyéb anyagok közül külön értékes volt az a közel 15,5 millió pár katonacsizma, amivel a teljes szovjet Vörös Hadsereget el tudták látni, akik végül Berlinig masírozhattak.

 

A hadtörténelmi előadást ezúttal a Marcali Bajtársi Egyesület szervezte.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb