Fő tartalom átugrása

Fotókör alapító a szőlőhegyen

Írta: Zsirai Tibor
Megjelent: 2019. október 07. Hétfő, 03:33

cafe fotokor 9a

A Művelődési Központ projektalapú fotókörének alakuló ülésére október 5-én került sor a Forgách Pincénél.

 

 

A pincét, annak történetét Horváth László tulajdonos és Huszár Mihály történész mutatta be a jelenlévőknek. Marcaliban végzett eddigi fotográfiai tevékenységéről, a fotókör terveiről Zsirai Tibor, a Művelődési központ munkatársa beszélt "Hétköznapi fotográfia" című előadásában.

 

Az előadást, borkóstolót és véleménycserét követően a jelenlévők rövid sétát is tettek a szőlőhegyben.

 

A tervek szerint a tagok havi egy alkalommal gyűlnek össze. Az érdeklődők a későbbi programokról a Művelődési Központ honlapján tájékozódhatnak.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb