Fő tartalom átugrása

Nyilvános szabadtéri szentmise Úrnapján

Írta: Kiss Kálmán
Megjelent: 2020. június 15. Hétfő, 04:00

54 eh lead

2020. június 14-én vasárnap, Úrnapján újból 10 órakor kezdődött a nyilvános istentisztelet a járványügyi intézkedések betartásával.

 

 

Az ünnepi szentmisét ezúttal a Római Katolikus Plébániahivatal előtt tartották meg a Hősök terén és Boldog II. János Pál pápa téren az öreg fák árnyékában. Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános szentbeszédében az utolsó vacsorán Jézus által alapított Oltáriszentségről beszélt, amikor Jézus a kenyeret az ő testének, a bort pedig az ő vérének nevezte. Az Oltáriszentség a szentmisében jön létre, ahol Krisztus valóságosan van jelen. Úrnapján mindig kiviszik az Oltáriszentséget az utcákra és a terekre, hogy áldást adjanak vele.

 

Az idén – a koronavírus-járványra való tekintettel – mindössze egyetlen lombsátrat készítettek el az egyházközség közösségeinek tagjai és díszítettek fel, majd Iván atya egy rövid körmenettel végezte el a liturgiát, s adott áldást a nagy számban megjelent hívekre.

 

Az ünnepi szentmisén Kozma Krisztián Kazinczy-díjas versmondó, Balogh Bálint kántor és a Fény Gyermekei Zenekar működött közre. A rendezvény zavartalan lebonyolítását a Marcali Polgárőrség tagjai biztosították.

 

Iván atya kihirdette, hogy jövő vasárnaptól már visszaáll a régi miserend Marcali templomaiban és 9 órától a plébániatemplomban, 11 órakor Gombán, 18 órakor pedig a Boldog Gizella templomban lesznek megtartva a nyilvános istentiszteletek.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb