Fő tartalom átugrása

Fröccs és Háziszörp Fesztivál

Írta: T. Molnár Gertrúd, Marcali Művelődési Központ
Megjelent: 2021. június 22. Kedd, 09:44

plakat froccs web lead

A Marcali Művelődési Központ szervezésében a tavalyi évben elmaradt Fröccs és Háziszörp Fesztivál zenés-táncos programjára kerül sor június 26-án, szombaton, a Városi Fürdő és Szabadidőközpontban.

 

 

A Nyitott Pincék pályázat keretén belül megvalósuló rendezvényen a finom borok és a szörpök kóstolása mellett, a zenés programoké lesz a főszerep.

 

15 órától a fiatal budapesti zenészekből álló Lunda zenekar ad koncertet a színpadon. A Baglas Néptánc együttes tagjai 16 órától meglepetés flasmobbal várják a táncra perdülni vágyókat.

 

17 órától a marcali Vándor és a KalandoRock együttes lép a színpadra.

 

Az est zárásaként 19 órától a marcali kötődéssel is bíró Pontiac együttes gondoskodik majd a jó hangulatról.

 

Kísérőprogramként a délután folyamán a gyerekeket Mozgó-Kultúrházba várják a szervezők, ahol a kézműves foglalkozásokat a TársasBázis és a Szelfi fal is színesíti majd!

 

A Városi Fürdőbe a hatályos kormányrendelet értelmében csak védettségi igazolvány felmutatásával lehet belépni. 18 év alattiak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kísérővel látogathatják a Fürdőt.

 

Fürdő belépő június 26-án:

Gyermekeknek 200 Ft, felnőtteknek 500 ft.

plakat froccs web

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb