Fő tartalom átugrása

Suchman Tamás – a marcali ember, aki mindig nagyban gondolkodott - A politikus mögött az ember

Írta: Vágó Zoltán
Megjelent: 2026. október 10. Szombat, 01:16

5. oldal / 6: A politikus mögött az ember

 

A politikus mögött az ember

Zsidóságát nyíltan vállalta

Suchman Tamás zsidósága nem egyszerűen életrajzi adat volt. Nyíltan vállalta identitását, és fontosnak tartotta a zsidó emlékezet megőrzését is.

2000-ben politikai ellenfelével, Szászfalvi Lászlóval közösen szerveztek rendhagyó történelemórát a csurgói izraelita temetőben, ahol fiataloknak beszéltek a holokausztról és az emlékezés fontosságáról.

Marcaliban különösen személyes üggyé vált számára a régi zsidótemető sorsa. Egy korábbi mondatot évtizedeken át őrzött az emlékezetében:

„Egyszer majd nem lesz, aki becsukja a temető ajtaját, aztán ajtó se lesz…”

2011 zsidotemeto dozsa

A Dózsa György utcai régi zsidótemető 2011-ben. Suchman Tamás kezdeményezésére évekkel korábban rendbe tették; később vandálok több síremléket ledöntöttek. – Fotó: Marcali Portál

Úgy vélte, a sírmegváltás örök életre szól, ezért ha már nincsenek hozzátartozók, valakinek akkor is vállalnia kell a temető gondozását. Kezdeményezésére, Sütő László polgármester és Tamás Péter segítségével rendbe tették és felújították a Dózsa György utcai régi marcali zsidótemetőt.

Később vandálok síremlékeket döntöttek le. A helyreállítás érdekében ismét civilek, vállalkozók, önkormányzatok és magánemberek fogtak össze; Suchman maga is támogatást adott.

2011-ben munkáját Magyarországi Zsidókért díjjal ismerték el.

Vadászat, történelem, ló és szőlő

Suchman érdeklődése jóval szélesebb volt a gazdaságpolitikánál.

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is volt. Ebben a tisztségében vadászati jogi, erdőgazdálkodási és földtulajdonosi kérdésekben is megszólalt.

A történelem különösen érdekelte.

Első világháborús megemlékezésen, zsidó temetőben tartott rendhagyó történelemórán vagy éppen római romok között ugyanaz a történelmi érdeklődés jelent meg.

forgo

És közben ott volt Forgó, a ló.

Meg a szőlő.

Meg a pince.

Ezeket azért érdemes megőrizni a történetben, mert nélkülük Suchmanból csak tisztségek és beruházások maradnának.

Pedig ennél sokkal színesebb ember volt.

Százezer forint János bácsinak

A nagyberuházások mellett vannak egészen apró történetek.

Nekem ezek közül az egyik legemlékezetesebb a kézilabdás lányoké.

Fuisz János gyerekcsapata bejutott az Országos Gyermekbajnokság nyolcas döntőjébe Veszprémben.

Suchman eljött a mérkőzésre.

Látta, hogy a marcali lányok szedett-vedett felszerelésben játszanak.

Másnap ismét megjelent.

És 100 ezer forintot adott János bácsinak a saját pénzéből, hogy öltöztesse fel rendesen a csapatot.

Ott voltam.

Nem hallottam valakitől.

Láttam.

Egy miniszter életében százezer forint és egy gyerekcsapat felszerelése apró történet.

De néha éppen az apró történetekből lehet a legtöbbet megtudni egy emberről.

Az  oklevél, amellyel mikrofont szerzett

Egy másik alkalommal Nagybajomban volt a Megyenap.

Suchmannak nem akartak szót adni.

Ő erre kitalálta, hogy egy értékes oklevelet ajándékoz Somogy megyének.

Az ajándékozót természetesen illik megszólaltatni.

Megkapta a mikrofont.

Egy mondatot mondott a könyvről.

A következőt az aktuális politikáról.

Aztán megint a könyvről.

Majd megint a politikáról.

Nem mindenki örült az ajándéknak.

De aki ismerte Suchmant, valószínűleg nem lepődött meg.

DSC 0657

Suchman Tamás egy reformkori okiratot adott át Gelencsér Attilának, a Somogy Megyei Közgyűlés akkori elnökének egy 2007-es ünnepi megyei közgyűlésen. Az 1832. február 6-án kelt dokumentumot Suchman elmondása szerint évekkel korábban egy csésze kakaóért és egy kifliért szerezte meg. A történelmi értékű iratot ekkor Somogy megyének ajándékozta.

DSC 0669

Horn Gyula

Horn Gyulához Suchman Tamást nemcsak politikai, hanem szoros személyes kapcsolat is fűzte. A Tocsik-ügy idején Hornnak miniszterelnökként el kellett fogadnia Suchman távozását, miközben nyilvánosan méltánytalannak nevezte felmentését és nem kérdőjelezte meg személyes tisztességét.

Évekkel Horn halála után Suchman kezdeményezte, hogy egykori miniszterelnökének Marcaliban állítsanak szobrot. A mellszobrot 2013. október 5-én avatták fel. Még ugyanabban a hónapban Budapesten, az MSZP Jókai utcai székházában felállították annak pontos másolatát.

hornszobor ZOOM

A Horn Gyula-szobor Marcaliban. A mellszobrot 2013. október 5-én avatták fel; budapesti másolatát ugyanabban a hónapban állították fel.

 

„Teremteni akartam”
. oldal
Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb