János bácsi csapata… - 3. Amikor János bácsi felállt – Csiszka és a pécsi napok
Amikor János bácsi felállt
2011-ben János bácsi úgy döntött, befejezi.
A lányok először nem hitték el. Kata egy évvel később így emlékezett: „Kislánykorunk óta vele voltunk nap, mint nap. Mellette nőttünk fel!”
Balogh Beatrix vette át a csapatot.
Az első edzésére én is lementem. Bea azt mondta:
– Csináljátok azt, amit János bácsival szoktatok. Bemelegítés!
Halálos csend.
Olyan fegyelem volt a csarnokban, hogy Bea megkérdezte:
– Te, mi van ezekkel a gyerekekkel? Én még kézilabdaedzésen ilyet nem láttam.
– Ezt szokták meg.
János bácsi egy kész csapatot adott át. Tudta, hogy komoly esélyük lesz a következő Diáolimpián.
Mégis félreállt.
Mert úgy gondolta, ezt kell tennie.
Csiszka
Dudás Krisztina – Csiszka – később került a már összeszokott társaságba. Gyorsan befogadták.
2011 tavaszán derült ki, hogy nagy a baj. A lányoknak egyszerre kellett feldolgozniuk János bácsi távozását és társuk súlyos betegségét.
Csiszka kemoterápiát kapott, majd őssejt-transzplantáción esett át.
2012. február 11-én meghalt.
Tizenéves volt.
Három évvel később egy bajnoki mérkőzésen valamennyi lány hajában egy apró fekete szalag volt.
Csiszkára emlékeztek.
Nem felejtették el.
A pécsi napok
Néhány hónappal Csiszka halála után következett a IV. korcsoportos kézilabda Diáolimpia országos döntője Pécsett.
A Vácot 22–8-ra verték. Az elődöntőben az Orosháza következett: 14–10.
Döntőbe jutottak.
Egyik este Bán-Farkas Dorottya – Dodó – eltűnt a szobából. A többiek végül elmentek Beához. Dodó ott aludt nála.
Mert félt.
Másnap ő lett a döntő legjobb kapusa.
A döntő előtt a két játékvezető észrevette rajtam, hogy izgulok:
– Ne izgulj, ti vagytok a jobbak!
– Jó. Akkor most fújjátok le!
A lelátón ott volt Sütő László polgármester, az iskola vezetői és vagy ötven-hatvan marcali szurkoló.
A döntőben Balmazújváros következett.
20–12.
Magyarország diákolimpiai bajnoka lett a marcali csapat.
Bán-Farkas Dorottya a döntő legjobb kapusa, Balogh Beatrix a döntő legjobb edzője lett, Szabó Esztert pedig a marcali csapat legjobbjának választották.
Bea később így fogalmazott: „Azt gondolom, ennek a sikernek a legfontosabb összetevője a csapategység volt!”
Balogh Bea nagyszerűen vitte tovább a csapatot, és ő vezette el a lányokat a diákolimpiai bajnoki címig. De ő is tudta: nem a nulláról kezdett.
János bácsi munkája ott volt abban az aranyéremben akkor is, ha azt már nem az ő nyakába akasztották.
A korabeli tudósításomat így zártam:
„Készült kép a döntőről is, de úgy gondolom, az öröm képei most jobban illenek ide.”
4. Itthon maradtak – A lányok későbbi élete és az utóirat. oldal
