Fő tartalom átugrása

Tényleges életfogytiglan a kegyetlen gyilkosnak

wooden gavel

Sikeresen indítványozta a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztés helybenhagyását az elvakult gyűlöletből ölő vádlottal szemben.

 

A kihűlés szélén találtak rá a batéi férfira a taszári rendőrök

2 4638

A körzeti megbízottak a Taszári Rendőrőrs körzetében lévő falvakban is folyamatosan figyelnek a tartós fagy és hideg miatt kiszolgáltatott helyzetbe került emberekre a tragédiák megelőzése érdekében.

 

Balesetek, kigyulladt autók és házak

6966336fa42ea7.06475585

Kilenc műszaki mentésnél és hat tűzesetnél kellett helytállniuk a hét első munkanapján a somogyi tűzoltóknak.

 

Pénzhamisítókat fogtak el a kaposvári zsaruk

Ph 4

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

 

Több mint 600 millió forintos költségvetési csalás miatt emeltek vádat négy ember ellen Somogyban

1031

Vádat emelt a Somogy Vármegyei Főügyészség négy ember ellen, aki 2,9 milliárd forint összértékű fiktív számlákkal 621 millió forint vagyoni hátrányt okozhatott az állami költségvetésnek - tájékoztatta az ügyészség kedden közleményben az MTI-t.

 

A Balaton vízszintje 77 centi, a jégvastagság Siófoknál 8-9 centiméter

Siofoki Viharjelzo Obszervatorium BALATON.travel HAJOZASHU

A Balaton átlagos vízállása az utóbbi héten két centivel, az utóbbi két hétben összesen 3 centiméternyit emelkedett, jelenleg 77 centiméter – a vizugy.hu adatai szerint.

 

Claude Magnier: Oscar - vígjáték 2 felvonásban – Hadart Színház

DSC 3462

Tegnap este kezdetét vette a bérletes színházi szezon Marcaliban. A kulturális évad nyitóelőadásaként a Hadart Színház vendégszerepelt városunkban, amely nagy sikerrel mutatta be Claude Magnier világhírű vígjátékát, az Oscar című darabot.

 

Meteorológiai riasztás visszavonva

HungaroMet logo 800x

Nincsen ónos eső időjárási jelenség 2 vármegye területén. A HungaroMet visszavonta a korábban ónos eső veszélye miatt kiadott riasztást Baranya vármegye, Somogy vármegye területén.

 

Másodfokú (narancs) meteorológiai riasztás kiadva

2026 01 13 020653

Az érintett területeken: Tartós (több órás) ónos eső. A várt csapadékmennyiség meghaladhatja az 1 mm-t.

 

Melegfront jön, éjjel ónos eső eshet

2026 01 13 012058

Keddre virrradóan egy melegfront felhőzetéből többfelé eshet ónos eső, majd napközben jelentős csapadék már nem várható,a felhőzet is szakadozottá válik.

 

Replika Rolex, Gucci és Cartier

D467150 t740x

A legolcsóbbért 150 ezer forintot, a legdrágábbért közel 50 millió forintot is elkérhetnek az üzletek. A minőségi órák utánzatait a röszkei határátkelőhelyen tavaly év végén foglalták le a pénzügyőrök.

 

All in!

D467131 t740x

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nem blöffölt: lezárta a nyomozást annak a budapesti bűnszervezetnek az ügyében, amely támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel közel 7 milliárd forintot csalt el.

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb