Fő tartalom átugrása

A vendégekre és a pultosra is rátámadt a férfi ...

kocsmaA Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Gábor ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. május 3-án 20 óra körüli időben egy balatonszéplaki presszóban egy férfi előzetes szóváltást követően rátámadt a pultosra, majd több vendéget bántalmazott. A verekedést követően az elkövető távozott a helyszínről. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a bűncselekményt a siófoki férfi követte el. R. Gábort a rendőrök - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

Gyertyagyújtással emlékeztek meg a Rám-szakadéknál hősi halált halt tűzoltóról

Esztergom, 2013. november 2. Gyertyagyújtással emlékeznek meg családtagjai, barátai és kollégái az előző nap életmentés közben elhunyt tűzoltóról az esztergomi tűzoltóság épülete előtt 2013. november 2-án. A főtörzsőrmester a Rám-szakadékba zuhant turista mentése közben a sziklákról lezuhanva vesztette életét. MTI Fotó: Lakatos Péter

DLAPE20131102009

Marcali VSZSE - Szentendrei NKE NBI/B kézilabda: 29-29 (17-13)

Sajnos nem sikerült, pedig azt gondoltam meglesz a két pont. Döntetlent játszott a Marcali ma este a Városi Sportcsarnokban.

SPR 0037

Marcali VSZSE - Szentendrei NKE NBI/B junior kézilabda: 27-30 (13-17)

Amikor a mérkőzés előtt az esélyeket latolgattam, tisztességgel elmondom nem számítottam győzelemre. A két csapat a bajnokságban az első harmadban van a tabellán. Vendégeink eddig is előttünk voltak, a mai győzelmükkel az élre kerültek.

SPR 9839

Megint életet mentettünk ...

vizimentokMa dél után nem sokkal egy szörfös édesapja riasztotta a vízimentőket, hogy a fia egy férfit lát Ábrahámhegy és Pálköve között egy vitorlás katamaránnal próbálkozni, mely valószínűleg az erős szélben felborult. A vitorlás vezetőjének szerencséje volt, időben érkezett a segítség.

A bajbajutott emberért Zánkáról indult a Rupert mentőhajóval Tóth Péter hajóvezető és Antal Kálmán vízimentő, akik szerencsére még időben érkeztek. A helyszínen derült ki, hogy egy 70 éves férfi egyedül indult a két törzsű vitorlással Ábrahámhegyről...

Góna-Lenti - Marcali VSZSE OSB leány kézilabda: 24-20 (11-8)

kezilabdaAz Országos Serdülő Bajnokság 7. fordulójában,idegenben játszottunk és vereséget szenvedtünk. Szántó Angéla telefonon elmondta: Számunkra szokatlan pályaméretekkel találkoztunk a vendéglátóinknál, ami megzavart bennünket, a mérkőzés folyamán nem tudtunk alkalmazkodni a helyzethez. a pálya kisebb volt, mint amin általában játszani szoktunk, de nem ez volt a döntő ok amiért elvesztettük a mérkőzést.

Múlandóság és örökkévalóság …

Harmadik alkalommal írta ki a Somogyi Hírlap, a kaposvári önkormányzat, a Somogy Temetkezési Kft. és a Mementó Somogy Alapítvány a Somogyi temetők üzenete fotópályázatot. A marcali illetőségű Gájer Szilárd fotója: Hiányzol (Marcali temető) 2. helyezett lett! Gratulálok!

Őrizetben a fiatalkorú rabló ....

rendor 02Rövid időn belül elfogták a rendőrök az elkövetőt.

A Kaposvári Rendőrkapitányság rablás bűntett-, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy fiatalkorú férfi ellen.

Kaposváron, a Sávház előtti járdaszakaszon 2013. november 1-jén 15 óra 15 perc körüli időben ismeretlen tettes kitépte egy idős hölgy kezéből a táskát. A rángatás következtében a sértett a földre esett és súlyos sérülést szenvedett.

Fotósorozat a Rám-szakadéknál történtekről ...

Pilisszentkereszt, 2013. november 2. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat által közreadott képen a mentést végző szakemberek viszik a késő este kimentett, balesetet szenvedett turistát a Rám-szakadéknál 2013. november 1-jén. A lezuhant turista mentése közben életét vesztette egy esztergomi tűzoltó. MTI Fotó: Magyar Barlangi Mentőszolgálat/Kovács Márton

D MTI20131101050

Marcali VFC - B.Lelle SE-Dél-Balaton FC (U18) foci: 4 – 3 (1 – 2)

Kettő nullra vezetett a vendégcsapat a Sportutcai Stadionban amikor eljöttem, de biztos voltam a csapatunk győzelemében. Jobb csapat a mienk, csak egy kicsit „bénáztunk", hogy egyszerűen fogalmazzak. Győztünk és az élen vagyunk a tabellán ez a lényeg!

 DSC0568

Pályaíjász Verseny kezdődött Marcaliban …

A Kozma Andor utcai sporttelepen ma reggel kezdődött az 1. Marcali Pályaíjász Verseny. A bemelegítésről és az előkészületekről készültek a képek. A részletes tudósítás és a verseny készült képek majd később kerülnek fel.

 DSC0429

Somogyszentpáli temető este

DSC 5077 640x427

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb