Fő tartalom átugrása

„Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért

2013. 10. 30-án került megrendezésre a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért" című nyitókonferenciája.

 DSC9956

Értesítés Kéményseprő szolgáltatás végzéséről

kozerdekuA Somogy Kéményseprő - Mester Kft. értesíti Marcali város lakosságát és közületeit, hogy a 2013. II. félévi kéményellenőrzéseket és tisztításokat az alábbiak szerint végzi a város területén.

Lángoló büféhez riasztották a tűzoltókat

Kigyulladt egy közel 200 négyzetméteres alapterületű vendéglátó létesítmény Siófokon a Posta utcában vasárnap délelőtt.

DSC08373

Kezdő Marcali versenyzők „greppeltek” Kecskeméten

November 2-án Kecskeméten, a Global Grappling XI. gyakorlóversenyén mutatkozott be az MVSZSE Küzdősport Szakosztályának három fiatal versenyzője: Szélesi Melody, Császár Zoltán és Kovács Krisztián. Mindhárman a Noszlopy Gáspár Általános Iskola tanulói.

gy01

Egy nap, két szonda, két büntetőeljárás

rendor 02A Fonyódi Rendőrkapitányság, valamint a Marcali Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást S. József 57 éves balatonmáriafürdői lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2013. szeptember 6-án 11 óra 25 perckor a lengyeltóti járőrök Fonyód külterületén, a 6701 számú úton igazoltattak egy járművezetőt.

Személyautót vágott ketté egy villanyoszlop

Bonyolult műszaki mentés után lehetett egy fiatal nőt kiemelni az autóból Az esti órákban a XI. kerületi Háros úton hajtott neki egy személyautó egy közvilágítási oszlopnak.

szgk oszlop.Still003

Foci tabellák …

foci logoFelnőtt csapatunk a vereség ellenére a második helyen áll a bajnokság 12. fordulóját követően. Következik (11.09) szombaton itthon a Nagybajom ... egy nagyon nehéz mérkőzés lesz számunkra. Nagy kérdés, hogy a sérültjeink rendbe jönnek-e addigra. Mindenesetre biztosan egy jó mérkőzést láthatnak ha kijönnek a meccsre, hiszen a bajnokság két éllovasa küzd meg egymással. A mérkőzés fél kettőkor kezdődik!

Kézilabda tabellák …

kezilabdaDöntetlennel zárta a nyolcadik fordulót a Marcali VSZSE női kézilabda csapata. Sajnos most ennyire futotta a csapatunknak. Ne keseregjünk ... készüljünk a hétvégére. Szomszédvári csata lesz november 9 –én szombaton délután négykor Nagyatádon. A Rinyamenti KC - Marcali VSZSE mérkőzés mindig is egy presztízsmérkőzés volt. Vendéglátónknak nem megy a játék, a bajnokságban jelenleg az utolsó helyen vannak, biztosan nagyon ránk készülnek! 

Győzelem Dunaújvárosban

sakkA 4,5 ponttal előttünk álló Királysakk SE vendégei voltunk a hétvégi fordulóban. Az előző évi bajnokságban nyertünk Dunaújváros csapata ellen, de az 1.táblára igazolt erősítésük segítségével nagyon jó eredményeket értek el az eddigi fordulókban. Szoros eredményre számítottunk, ami végül a 4 nyert játszma, 6 remi és 2 vesztes játszma összesítésével csapatunk győzelmét hozta.

Királysakk SE Dunaújváros - Marcali VSZSE : 5 - 7

Karád SC - Marcali VFC Megye I. labdarúgás: 3 – 2 (2 – 2)

foci logoKikapott a felnőtt csapatunk a Karád otthonában ... fájó vereség. Nagyon kellett volna az a három pont. Ahogy tudom Kőrösi Bandi megsérült, a jegyzőkönyvet nézve a Zsiga Szabi sem játszott. Következik az éllovas Nagybajom, november 9 –én itthon. Délután fél kettőkor. Nagy harc lesz! Jöjjenek és segítsenek a csapatunknak!

Karád SC - Marcali VFC Megye I. U-21 labdarúgás: 1 – 6 (0 – 3)

foci logoKötelező volt a győzelem, de hát ilyenkor szokott beütni a baj. Szerencsére nem így történt és az U21 –es csapatunk győzött idegenben megszerezte a három pontot. Riválisaink is győztek így maradtunk a harmadik helyen. Bognár Péter 4 gólt rúgott ma és 27 találattal vezeti a góllövő listát. Gratulálok a csapatnak és Péterek! A mérkőzésen megsérült Horváth - Vaskó Tamás, a mentő vitte el. Valami a térdével történt. Jobbulást!

Kigyulladt egy étterem Siófokon a 7-es főút mentén

Kigyulladt egy étterem Siófokon a 7-es főút mentén a 108-as km-nél. Az oltás idejére a főutat lezárták, a forgalmat mellékutcákba terelik.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb