Fő tartalom átugrása

Magyar Kupa Megyei Selejtező

IMG 9049Balatonújlaki SE – Balatonszentgyörgy 0 – 3 (0 – 2)

Megkezdődött megyénkben a labdarugó szezon. Hagyományosan a Magyar Kupa selejtezőkkel indul az évad. Tegnap Balatonújlakon volt mérkőzés a közelben. Molnár Balázst megkértem és készített néhány képet a mérkőzésről. Tovább jutott a Balatonszentgyörgy. A jegyzőkönyv alatt a ma reggelig az MLSZ adatbankba feltöltött mérkőzések eredményei is olvashatóak!

Egészségesen Vidáman a Balatoni Nyárban …

 DSC7952Balatonkeresztúron is van IKSZT Ház, ahol ma egésznapos programot szerveztek. A tudósítás első részét olvashatják, láthatják most. Tényleg sok program volt és én csak egy kis szeletét mutatom be Önöknek. De lesz folytatás. Amikor a helyszínre értem Kiss Péter – gitározott és énekelt a nézőknek, majd a Hamupipőke című mesedarabot láthattuk az Imre Sándor Szeretetszínház előadásában. Rendezte Bartokos Tamás.

A marcali Plébánia zarándoklata Csíksomlyóra

Erdély 2013 304Ötnapos zarándokúton vettek részt a marcali Plébánia közösségei Erdélyben. A zarándokok a Királyhágón keresztül,(megtekintve a bánffyhunyadi református templomot) Kolozsvárral ismerkedtek, majd Székelyföldre érkezve Máréfalván, falusi turizmus keretében ismerkedtek a környék értékes kincseivel. Az egyik este a helyi néptánccsoport tánccal kedveskedett a vendégeknek. Első útjuk a Csíksomlyóra a kegytemplomhoz vezetett, ahol szentmisén vettek részt, majd megmászták a Somlyó hegyet a hármas halom oltárig. Elmentek az ezer éves határig, ahol megnézték a monarchia nemrég felújított utolsó bakterházát, felmásztak a Rákóczi várra.

Két győzelem a mai mérleg Balatonbogláron …

 DSC7661Nem sikerült a bravúr, nem jutottunk a legjobb nyolc közé, de a Marcali VSZSE, az ország kilencedik legjobb strandkézilabda csapata! Tegnap az első mérkőzésünket a rutintalanságunk miatt és az időjárás miatt veszítettük el. Az elmúlt évtized strandkézilabda válogatottjaiból összeállt csapat jobb volt nálunk, tehát tegnap már eldőlt, hogy nem jutunk a legjobb nyolc közé. Ma nagyon korán ½ 9 kor kezdtünk és győztünk a „Flyerz" ellen, mag kora délután egy izgalmas csatában legyőztük a „Disco Dívák" csapatát. Két vereség, két győzelem, a mérlegünk a XV. Strandkézilabda Nemzeti-Bajnokság 2013. évi Országos Döntőjében.A kvalifikált 12 csapatból a kilencedik helyen végeztünk.

Kosaras tábor ...

DSC 1133Megkezdtük a felkészülést a legkisebbekkel a következő szezon mini és gyermek bajnokságra. Az edzéseket a Mikszáth iskolában végeztük és a fürdő sem hiányozhatott a programból. Nagyon nagy létszámban voltunk a héten, jó volt látni a sok lelkes kis kosarasokat akik sokat tanultak az edzéseken. Ősztől már mérkőzéseken is szerepelni fogunk.

Kerékpártábor

DSC 0953A legújabb "Innováció Marcali általános iskoláiban" pályázatnak köszönhetően Július 29-től augusztus 2-ig öt felejthetetlen napot kerékpározhattunk, túrázhattunk a Balaton Felvidéki Nemzeti Park területén a Káli-medencében Szentbékkállán és környékén. A tábor fő célja a gyerekek állóképességének, mozgáskultúrájuknak fejlesztése volt a természetben. Remek időben, hangulatban összesen kb 250km-t tekertünk rengeteg dombot leküzdve és kb 30 km-t túráztunk (másztunk) az erdőkben ezalatt testközelből ismerkedhettünk meg a:Kőtenger, Fekete-hegy, Hegyestű, Tihany-Sajkod tanösvény, Zánka, Révfülöp, Salföld, Badacsony, Szentbékkálla természeti sokszínűségével és értékeivel. Ezúton is nagy gratuláció a résztvevő Noszlopys gyerekeknek a teljesítményükért! Folytatás jövőre.

IV. Katonadal Fesztivál

mini-SDC11856Augusztus 10.-én Zalaapáti községbe kapott meghívást a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája, a IV. KATONADAL FESZTIVÁLRA. A találkozó az I. és II. világháborús emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd Pintér Attila mérnök ezredes köszöntője után Vincze Tibor polgármester, a községháza melletti fesztivál sátorban megnyitotta a rendezvényt.

Tizenhét együttes mutatta be produkcióját, a Dalárda egy új összeállítású katonadal csokrot adott elő, nagy sikerrel. A fesztivált jó hangulatban, közös énekléssel zárták a nézők és a fellépők.

Profi előadás, gyerekektől …

 DSC7430Bocsi! Fiatal emberektől! :-)))

Ma este teltház mellett mutatta be az Imre Sándor Szeretetszínház társulata a Dzsungel könyve című musicalt. És amit láttam, az lenyűgözött. Egy nagyon látványos, és jó előadás részese lehettem. Gratulálok!

A darabot Bartokos Tamás rendezte.

Térzene a hajóállomásnál …

 DSC7339Az eső elállt, a nap is előbújt a napvégére, és a turisták is elindultak sétálni, ma este Balatonmáriafürdőn. Amikor meghallották a Balaton M. & K. Fúvósainak nagyszerű muzsikáját, a hajóállomás felé vették az irányt, és sokan összejöttünk. És jól éreztük magunkat. Nagyszerű koncertet adott a Hamburgba készülő zenekar! Akiknek volt idejük és miért is ne lenne, azok pedig a Balaton Old Boys nagyszerű retró sláger koncertjét hallgatva múlatták az időt. Szép este volt ez Balatonmáriafürdőn a hajóállomásnál.

Első nap Bogláron, Strandkézi OB Döntő …

 DSC7248Sajnos a sorsolás miatt mi kezdtünk ma reggel, szakadó esőben, szélviharban, Balatonbogláron a Strandkézilabda Országos Döntő selejtezőjében. A 4 hármas csoportba osztott 12 legjobb csapat mérkőzéseit, balszerencsénkre mi kezdtük. A Beach Angels fantázianevű csapattól, egy-egy góllal kaptunk ki félidőnként. Sajnos egy verhető csapat, több szerencsével játszott az irreális időjárási körülmények között.

A Tiszába fulladt egy gyerek, a segítségére sietőt még keresik

mti hirfelhasznaloNyíregyháza, 2013. augusztus 10., szombat (MTI) - A Tiszába esett és belefulladt egy nyolc év körüli kisfiú szombaton Aranyosapátinál, a segítségére siető rokonát még keresik a tűzoltók - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.

Baleset az M1-es autópályán

D MTI20130809100Tata, 2013. augusztus 9. Tűzoltók és mentősök dolgoznak az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a Tata felé vezető lehajtónál, ahol teherszállító járművek ütköztek 2013. augusztus 9-én. Egy Győr felé haladó kamion átszakította a két pályát elválasztó szalagkorlátot, áttért a szemben lévő sávba, majd ott fejtetőre állt. A járműbe belerohant egy Budapest felé haladó kisebb tehergépkocsi, egy másik sofőr pedig a kormányát elrántva az árokba hajtott. A balesetben a teherautók vezetői sérültek meg, őket kórházba szállították. MTI Fotó: Illyés Roland, Tatabányai Tv

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb