Fő tartalom átugrása

Az U13 már edzőmeccset is játszott ma …

SPR 9026A Marcali VSZSE U13 korosztályos leány kézilabda csapata már edzőmeccset is játszott, ma délután a Mesztegnyő ellen a Marcali Városi Sportcsarnokban. Egy kicsit „lemaradtam" a tudósítással, hiszen a lányok már augusztus elején elkezdték a felkészülést az Országos Gyermek Bajnokságra. Balogh Bea a csapat edzője elmondta, hogy a mai edzőmérkőzést továbbiak követik majd. Kiváló kapcsolat van a mesztegnyői csapattal és annak edzőjével, Ősz Jánossal. Mind a két csapatnak előnyös a gyakori megmérettetés. A Mesztegnyő kérte a mai lehetőséget, mert a hagyományos Balaton Kupára készülnek. A nagy múlttal rendelkező torna most is Fonyódon a gyermektáborban kerül megrendezésre augusztus 20-23 között.

Marcali Városi Amatőr Teremlabdarúgó Bajnokság 2013 Ősz …

teremfociKiírták a Marcali Városi Amatőr Teremlabdarúgó Bajnokság 2013 Őszi fordulóját. A Marcali Városi Sportcsarnokban, hagyományosan péntek esténként lebonyolításra kerülő nagyon népszerű sportrendezvény kezdő napja: 2013. szeptember 20. A versenykiírás és a nevezési lap innen letölthető! (versenykiírás) (nevezés) Nevezési határidő: 2013. augusztus 30. Kizárólag írásban!

Ülésezett Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

marcali cimerMa délután ülésezett Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A képviselők elfogadták az előterjesztéseket. Marcali város helyi esélyegyenlőségi programjához Dr. Dénes Zsolt több kiegészítést javasolt, amit a testület támogatott. Hosszabb polémia volt a Fecske utca útburkolatával kapcsolatosan, végül a testület ez év végéig adott lehetőséget a munka elvégzéséhez. Ha nem épül meg a szerződésben vállalt út, akkor a bíróságon keres jogorvoslatot a Város.

Játszóház a Gyerekkönyvtárban …

 DSC8059Hagyomány nyaranta, hogy a Marcali Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár gyermekrészlegén játszóházat rendeznek. Az is hagyomány, hogy mindig teltház van a programon!

Legközelebb - leírni is szörnyű! :-))) - Sulikezdő játszóház lesz augusztus 29 –én.

Folytatódik a szállodaépítés Marcaliban!

Marcali szalodaMa délelőtt kaptam hírt arról, hogy - a cégbírósági átvezetés megtörténtével – új tulajdonos lépett be a Marcali Szálloda Kft.- be. Felkerestem Dr. Sütő Lászlót, Marcali Város Polgármesterét és a részletekről kérdeztem.

A polgármester úr elmondta: „a Kft. február 19 –i taggyűlésen indítványoztam a szálloda tovább építésére egy megoldást, mely szerint esetleg egy új tulajdonost vonjunk be az építkezésbe. A július 16 –án tartott taggyűlésen döntés született arról, hogy a Ferrobeton Kft. 23,3% tulajdonrészt szerez a Szálloda Kft. –ben oly módon, hogy a CEE Hotel Holdings – az izraeli tulajdonosok - a saját tulajdonrészükből értékesítenek ennyit, és így a tulajdonosi kör ennyiben változik. Marcali Város Önkormányzata továbbra is 10,4 % -ban tulajdonos marad.

Készülnek a legkisebbek is!

DSC 0509Az u7 és u9-es korosztály edzőtáborral kezdte felkészülését a 2013/2014-es szezonra, egy héten keresztül napi 3 edzéssel és egyéb, játékos programokkal töltik az időt. A főhadiszállásuk a Gimnázium Kollégiumában van, ketten vannak a gyerekekkel: Kőrösi András edző és Bene Gábor segítő. Az edzések közti idő táblás játékokkal, filmvetítéssel telik el. Tízóraira, uzsonnára joghurtot és gyümölcsöket kapnak, az ebédet a Gimnázium éttermében fogyasztják el.

Több mint ötszáz kilométert kell vezetniük a jogosítványra pályázóknak

tanulovezetoBudapest, 2013. augusztus 14., szerda (MTI) - Az eddigi 30 óra kötelező gyakorlat mellett a jövőben 580 kilométert is le kell vezetni a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) szerdán az MTI-vel, a közúti vizsgaszabályzatot érintő változtatásokról tájékoztatva.

Ismerkedési délelőtt a Mikszáthban ...

mikszath iskolaÉrtesítjük a Kedves Szülőket, hogy a jövendő 1. b osztályosoknak augusztus 23-án pénteken a Mikszáth Utcai Általános Iskolában ismerkedési délelőttöt tartunk 8 órától 12-ig. Szeretettel várjuk a gyerekeket! Tízórait hozzanak magukkal!

Tanító nénik: Mód Lászlóné, Kocsisné Péter Gyöngyi

Összehangolt mentés a Balatonon

lead hajoA viharban felborult vitorlás utasait mentették Balatonföldvár és Tihany között.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságra 2013. augusztus 13-án 15 óra 24 perckor bejelentés érkezett, hogy Balatonföldvár és Tihany között - körülbelül félúton - a viharban felborult egy vitorlás csónak, két felnőtt és egy gyermek a vízbe esett. A történtek idején a Balaton teljes vízfelületén II. fokú viharjelzés volt érvényben. A bejelentő egy arra járó vitorláson volt, aki egy harmadik vitorlással együtt megkezdte a segítségnyújtást.

Nádastűz Lengyeltótinál

P8130003Lekaszált nád és sás kapott lángra kedden a kora esti órákban Lengyeltóti külterületén.

A tűz megfékezésére a marcali és a kaposvári tűzoltók vonultak két gépjárműfecskendővel és egy vízszállító járművel. Az oltási munkálatokat az erős szél nehezítette. Tizennégy hivatásos tűzoltó körülbelül egy óra alatt mintegy két hektáron körülhatárolta a tüzet, amelyet két óra alatt sikerült teljesen eloltani. Fotós: Marcali Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Magyar Kupa Megyei Selejtező 2.forduló

Az MLSZ SMI Versenybizottsága elkészítette a 2013/14 évi MK megyei selejtező következő körének sorsolását. A párosítások a következők:

Szinkronúszók a Fürdőben …

DSC 3044 800x537A Belvárosi Honvéd Szinkronúszó Egyesület tagjai immár 6. éve visszajárunk edzőtáborozni a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontba. Idén 4 korosztállyal mintegy 56 fővel jöttünk Marcaliba edzőtáborozni. A hazai szinkronúszás legjobbjai közé tartozunk, ahol szinte minden korosztályban tudunk csapattal versenyezni. A hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt sikereket érünk el. Ezek az eredmények mögött természetesen nagyon sok edzés, munka van. Péntek 16.-án délután, 2 órakor megtekinthetik bemutatónkat, ahol mind a 4 korosztály képviselteti magát. Képek: Bogdán László

Felföldiné Rozsovíts Erika BHSZE elnök

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb