Negyedik helyen végzett a Szőkedencsi PTE!
Augusztus 25-én Debrecenben rendezték a II. Országos Kismotor Szerelési Bajnokság soron következő fordulóját. A Hajdúsági megyeszékhelyen a szőkedencsi PTE csapata Újbuda, Vál, Kaba HT csapatai után a negyedik helyen végzett. Így két fordulóval a bajnokság befejezése előtt az összesített 6. helyen áll. Tovább!

Módosul a közösségi közlekedés tarifarendszere
Budapest, 2012. augusztus 26., vasárnap (MTI) - Módosul a közösségi közlekedésben alkalmazott díjrendszer szeptember 1-jével, az emelt szintű szolgáltatások pótjegyárai az utazási távolsággal arányosan alakulnak, az autóbuszos felár bevezetése versenyképesebbé teszi a vasúti InterCity (IC), EuroCity (EC) járatokat, a jegyek esetében megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa.

Tűz Lábod külterületén
Lábod külterületen kb. 15 hektáron akácos erdő aljnövényzete égett. A tűzesethez nagyatádi, barcsi és kaposvári tűzoltók valamint a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat kiemelt, hármas fokozatú riasztás alapján vonultak. A tűz oltásában közel 40 fő vett részt. A tűz tovaterjedést tűzoltóink vízsugarak és kéziszerszámok segítségével akadályozták meg. A tűzeset kapcsán személyi sérülés nem történt.

Eltávozott közülünk az első Hold-ember
Egy pilóta, aki a történelmi leszállás előtt is már hősnek minősült. Neil Armstrong 82 éves volt. Talán ezt a képet érdemes leginkább megőriznünk róla: egy boldog űrhajós, közvetlenül az emberiség első sikeres holdsétája után, a Lunar Modul fedélzetén. Forrás: iho.hu
![]() |

Vége a forróságnak!
Vasárnap erős, helyenként viharossá fokozódó északnyugati széllel hidegfront érkezik, mely véget vet a napok óta tartó rekordmelegnek. Kezdetben csak néhol, a déli óráktól egyre többfelé várható eső, zápor, főleg keleten zivatar is. DNy-on lehet nagyobb mennyiségű csapadék. A hőmérséklet tág határok között alakulhat délután: nyugaton 20 fok alatt, keleten még 30 fok felett alakulhat. Hétfőn reggel még előfordulhat csapadék, majd fokozatosan mindenütt csökken a felhőzet és többórás napsütés ígérkezik. A kezdetben még viharos északnyugati szél estére mérséklődik. 25 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet. Kedden, szerdán és csütörtökön hűvös reggelekre, ismét nyáriasan meleg délutánokra, és többórás napsütésre van kilátás. Péntektől aztán újabb frontok tehetik változékonnyá az időt...

Nyárbúcsúztató buli a FŐNIX Zenekarral …
Ma este az Európa Parkban a Zenepavilonnál nyárbúcsúztató bulit rendezett a Városi Kulturális Központ. Az Aranyhíd Fesztivál programsorozat Marcali programján fellépett a FŐNIX Zenekar és Pál Csaba Elvis – imitátor. A meleg nyárestén megtelt az Európa Park, és sok tapssal köszönték meg a nagyszerű zenekar és Pál Csaba előadását.

Hőség - A vasárnapra érkező hidegfronttal az ország nagyobb részén véget ér a kánikula
Budapest, 2012. augusztus 25., szombat (MTI) - A vasárnapra megérkező hidegfront miatt az ország nagyobb részén véget ér a rendkívüli hőség, több helyen heves zivatarokra, viharos szélre is számítani lehet. Az ország legmelegebb részén még 37 fok várható, de lesz, ahol már csak 20 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Tanévkezdő beszélgetés Markhard Józseffel, a Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola Igazgatójával …
Eltelt egy teljes tanév a Marcali Szakképző és a Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola összevonását követően. Arra kérlek, értékeld az elmúlt tanévet, hogy sikerült ez a nem könnyű időszak?
A kezdeti nehézségek, a két intézmény összevonása kapcsán felmerült problémák megoldása után azt kell mondanom, hogy egy viszonylag zavartalan évet tudtunk levezényelni. Ez azt jelenti, hogy sikerült azokat a nézetkülönbségeket rendezni, amelyek kezdetben jelentkeztek. Nekünk az a feladatunk, hogy a Marcaliban működő gazdasági egységek igényeit megpróbáljuk helyben kielégíteni, Szőcsényben pedig mindig is a régiós szemlélet és feladatellátás volt a meghatározó. Az elmúlt tanévben arra törekedtünk, hogy összehangoljuk ezt a kétféle igényt. Mondhatom, ennek a feladatnak eleget tettünk.

Két jó meccs Nagyatádon …
Négy mérkőzést játszik ma a Marcali VSZSE Nagyatádon a Kozármisleny kézilabda csapata ellen, két felnőtt és két junior mérkőzést. A Nagyatádon edzőtáborozó Kozármisleny kérte a lehetőséget, és mi éltünk az edzőmeccsek lehetőségével. Egy felnőtt és egy junior meccset láttam, és jól szórakoztam. Színvonalas jó mérkőzéseket játszottunk, és mind a két mérkőzésünket megnyertük. Marcali VSZSE – Kozármisleny 36-24 (16-13) a felnőtt meccsen és 39-28 (25-14) a junior meccsen. Úgy látom jól állunk az alapozással. :-)

Kiégett egy szlovák turistabusz
Szombaton hajnalban kigyulladt egy Nagykanizsa irányába haladó, szlovák rendszámú, turistákat szállító busz az M7-es autópálya 126-os kilométerszelvényénél, Balatonszárszó külterületén. A tűzesethez a siófoki hivatásos tűzoltó-parancsnokság egységei vonultak.
Miután az utasok észlelték a füstöt, a buszvezető megállt a leállósávban,így a buszban utazó 48 személy még időben le tudott szállni a járműről, személyi sérülés nem történt. A kiérkező tűzoltók több vízsugárral eloltották a tüzet.

Volt Balaton, nincs Balaton?
Miközben a szakemberek szerint a víz minősége kiváló, a fürdőzni vágyókat homokzátonyok és algás víz sokkolja.
Tény, hogy a Balatonról mostanában készült képek valóban sokkolóak: algás, hínáros víz és lépten-nyomon előkandikáló homokpadok jelzik, hogy valami nagyon nincs rendben. Katasztrofális látvány, nem csoda, hogy új erőre kaptak a tó kiszáradásáról szóló híresztelések. Pedig a szakemberek szerint a Balaton egyszerűen csak ilyen: sekélyes vizű tó, aminek az átlagos vízszintjét nagy mértékben – és olykor a mostanihoz hasonló extrém módon – befolyásolja az éghajlat változása, az éves csapadékmennyiség és a vízutánpótlás mennyisége is. Tovább a forráshoz!

Újabb nagyszerű képek a szinkronúszó bemutatóról …
Tegnap délután volt a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban a Kaposvári Atlétikai Club szinkronúszó szakosztályának a bemutató műsora. Bogdán Laci barátom is ott járt a nagysikerű produkción és készített jó néhány kiváló felvételt. Ajánlom figyelmükbe!