Fő tartalom átugrása

Tanévkezdés a Gimnáziumban, beszélgetés Fellegi Bálinttal a Marcali Berzsenyi Gimnázium igazgatójával …

Fellegi_Balint1002012 őszén már az új Nemzeti Köznevelési Törvény lép életbe az oktatásban, és számos jelentős változást hoz magával. Bár a változásokat nem azonnal, hanem szakaszosan hajtják majd végre, néhány éven belül a közoktatás teljes átalakulása várható. Van-e információja Önnek a változásokról?

Gyakorlatilag mi is a sajtóból értesülünk sok mindenről. Nehéz megjósolni, hogy mi várható. A Köznevelési Törvénynek jelent meg egy módosítása, illetve várható még több részen pontosítás. Ezt az évet még az előző évek alapján tervezzük, szervezzük, jelentősebb változások nélkül. A 2012/2013 –as tanév megítélésem szerint még a megszokott módon fog lezajlani.

Új távlövő rekordot állított fel Mónus József magyar íjász

mti_hirfelhasznalo_copyBudapest, 2012. augusztus 24., péntek (MTI) - Új távlövő rekordot állított fel Mónus József magyar íjász a Kína belső-mongóliai tartományának Ergun városában rendezett nyílt, nemzetközi hagyományos íjászversenyen. 2010-ben ugyanezen a versenyen Mónus döntötte meg az 1226 óta érvényes íjászrekordot is.

Utószezoni menetrend a Balatonon

mti_hirfelhasznalo_copyA vasúthoz hasonlóan a balatoni kompnál is vége a nyári menetrendnek. Az utóidényi menetrend legnagyobb változása, hogy a főszezonban megszokott éjszakai járatok nem közlekednek. Az első komp Szántódrévből 6.40-kor, Tiahnyrévből 7.00-kor, az utolsó 20.40-kor illetve 21.00-kor indul. A kompok negyven percenként indulnak.

Az utolsó forró nap...

koponyeg_nyarSzombaton derült, talán az idei nyár utolsó forró napja várható. A délnyugati, nyugati szél megélénkül. 31 és 40 fok között alakulhat a hőmérséklet, megdőlhet a melegrekord is. Vasárnap hidegfront érkezik: hatására már a reggeli óráktól megerősödhet, nyugaton viharossá fokozódhat az északnyugati szél, mellyel 10-15 fokkal hűvösebb levegő érkezhet a Kárpát-medence térségébe. A nyugati, északnyugati tájakon már csak 20-25, keleten még 25-32 fok körül alakulhat a hőmérséklet. Délutántól többfelé lehet kisebb (nagyobb mennyiség DNy-on lehet) eső, zápor, egy-egy zivatar (a beérkező hűvösebb levegő stabilizálja majd a légkört). 

Szinkronúszó bemutató a Marcali Fürdőben ..

VZA_0005Ma délután a Kaposvári Atlétikai Club szinkronúszó szakosztálya tartott bemutatót a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban. A lányok városunkban edzőtáboroznak, a fürdőnkben készülnek a következő szezonra. A bemutató nagy sikert aratott a szép számban megjelent közönség előtt. Gratulálunk lányok! Jövőre visszavárunk benneteket! Köszönjük a szép bemutatót!

Hőség - Megdőlt az országos napi melegrekord

omsz_logoBudapest, 2012. augusztus 24., péntek (MTI) - Pénteken 40 foknál is melegebb volt, így megdőlt az országos napi melegrekord - közölte Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.

Mostanáig augusztus 24-én 2007-ben volt a legmelegebb. Akkor Túrkevén 39 Celsius-fokot mértek. Most ennél több mint egy fokkal melegebb volt Baján, ahol 40,4 fokot mértek.

Súlyosan megsérült egy motoros, aki álló kisteherautónak ütközött Balatonlellén

mti_hirfelhasznalo_copyKaposvár, 2012. augusztus 24., péntek (MTI) - Súlyosan megsérült egy segédmotor-kerékpár vezetője, aki nekiütközött egy álló kisteherautónak Balatonlellén - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel. Karsay Kornél tájékoztatása szerint a segédmotor-kerékpárt vezető nő a motoron lévő kosárban keresett valamit, és nem vette észre, hogy az előtte haladó kisteherautó vezetője a gyalogosforgalom miatt megállt. A nőt súlyos sérülésekkel szállították a kaposvári kórházba.

A kormány módosította a KRESZ-t

mti_hirfelhasznalo_copyBudapest, 2012. augusztus 24., péntek (MTI) - A kormány, más közlekedési tárgyú kormányrendeletekkel egyidejűleg, módosította, pontosította a KRESZ egyes rendelkezéseit azzal a céllal, hogy az előírások elsősorban ne a szankcionálásra adjanak alapot, hanem a közlekedés biztonságát javítsák az érthető és betartható követelmények meghatározásával - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken az MTI-vel.

Annyi a lézerblokkolóknak: új KRESZ, új tilalmak

nolA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlése szerint már augusztusban hatályba lép a várakozási tilalom enyhítése: az útmenti ingatlan előtt a behajtást akadályozva parkolók nem bírságolhatók, ha a megálláshoz az ingatlan tulajdonosa (vagy az azzal rendelkezni jogosult) hozzájárulását adta.

A szeptembertől érvényes módosítása szerint ugyanakkor tilos a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, megzavarni és az ellenőrzés eredményét befolyásolni. A határozott tilalom a remények szerint megállítja a sebességellenőrzés meghiúsítására alkalmas, így közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó lézerblokkolók további terjedését. De rögzíti azt is, hogy az ellenőrzést előrejelző eszközök alkalmazása megengedett. Tovább!

Baltával támadt a családjára

rendor_80Augusztus 23-án este a Petőfi sétány egyik fagylaltozójának alkalmazottja arra lett figyelmes, hogy egy ismeretlen személy benyúl a kassza alá és onnan készpénzt tulajdonított el. Mivel észre vette és rákiáltott, a tolvaj a pénzt a földre dobta és elszaladt. Összesen 8.000 Forintot vett ki a kasszából, de mivel eldobta, a kár megtérült. A szomszédos üzletben dolgozók szóltak a rendőröknek, akik kis idő múlva egy parkolóban elfogták a 19 éves szolnoki férfit, akit a sértett azonosított. A rendőrök előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol tulajdon elleni szabálysértés miatt szabálysértési feljelentést tettek ellene.

Újra kreatív játszóház a Könyvtárban ...

P1100237Kreatív játszóház volt ma délelőtt a Berzseny Dániel Városi Könyvtár gyermekrészlegében, rajzoltak, festettek a gyerekek nagy buzgalommal. Lesz még augusztusba egy alkalom augusztus 31 –én az „Iskolakezdő játszóház" foglalkozásán részt venni. Köszönöm a képeket Gabi néni! :-)))

Nemzeti Vágta - Kaposváron tartják az utolsó előfutamot

nemzeti_vagta_kaposvar100Kaposvár, 2012. augusztus 24., péntek (MTI) - Kaposváron rendezik meg vasárnap a Nemzeti Vágta utolsó előfutamát. A rendezvényre rekordszámú nevezés érkezett, az előfutamok közül ezen indulnak a legtöbben.

A rendezvény szervezői a versenyzőknek - eddig 16 somogyi település jelentkezett a megmérettetésre - biztonságos pályát, a remények szerinti több ezer érdeklődőnek pedig kellemes családi napot ígérnek. A Meistro Lovastanyán lesz szekértoló-verseny, huszárfelvonulás, lovas tűzoltók vetélkedése, polgármesterek fogathajtó viadala, népi játékok bemutatója, koncert és baráti társaságok főzőversenye.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb