Fő tartalom átugrása

Várható időjárás az ország területén hétfő estig

omsz_logoVasárnap a sok napsütés mellett főként északon, északkeleten helyenként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet. Napközben az említett tájakon, este a délnyugati országrészben, éjszaka a Dunától keletre fordulhat elő kezdetben zápor, zivatar. Egy-egy hevesebb zivatart felhőszakadás, jégeső kísérhet. Hétfőn túlnyomóan derült, száraz időre számíthatunk, késő este északon, északnyugaton lehet néhol több felhő. A déli, délnyugati szél vasárnap elsősorban a Kisalföld térségében, hétfőn a Dunántúlon nagyobb területen megélénkül, időnként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17, 24 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 35, 40 fok között alakul.

Várai Mihály fotóművész tárlata nyílt meg szombaton az idén 30 éves vörsi Tűzoltó Múzeumban…

P10807361986. április 26, Ez a dátum végleg beírta magát történelmünkbe, hiszen az emberiség legnagyobb atomkatasztrófáját élhettük át ezen a fekete napon. és mintegy láthatatlan ellenség kísérthet a csernobili atomerőmű napjainkban is. Várai Mihály fotóművész Nyilas Gergő újságíróval nem kevés elszántsággal és bátorsággal indult meghódítani ezt a mára már teljesen elnéptelenedett, veszélyes területet és örökítette meg tanulságként az utókornak a szörnyű tragédiát, a nukleáris baleset helyszínét, ami számtalan áldozatot követelt.

Cinetrip a Széchenyi gyógyfürdőben

Budapest, 2012. augusztus 5. Fiatalok szórakoznak a Széchenyi gyógyfürdőben megrendezett Cinetrip rendezvényen 2012. augusztus 5-én éjjel. MTI Fotó: Marjai János

D_MTI20120805009

Hármas karambol az M7-esen Balatonőszödnél, torlódásra kell számítani

mti_hirfelhasznalo_copyKaposvár, 2012. augusztus 5., vasárnap (MTI) - Három személygépkocsi ütközött vasárnap reggel az M7-es Budapestről Nagykanizsa felé tartó oldalán Balatonőszödnél, a balesetnek súlyos sérültje is van. A mentés miatt a forgalom csak egy sávban haladhat, ezért torlódásra kell számítani - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

London 2012 - Pars és Berki az aranyért száll harcba

olimpiaBudapest, 2012. augusztus 5., vasárnap (MTI) - Aranyéremért száll harcba vasárnap kalapácsvetésben Pars Krisztián, lólengésben pedig Berki Krisztián a londoni olimpián.

A szombathelyi nehézatléta magabiztosan várhatja a finálét, ugyanis idén mindössze egyszer kapott ki, ráadásul egyetlen legyőzője, a lengyel Pawel Fajdek kiesett a selejtezőben, melyet Pars 79,37 méteres dobással nyert meg. A magyar Európa-bajnok legnagyobb riválisa a címvédő szlovén Primos Kozmus és a japán Murofusi Kodzsi, Athén bajnoka lehet, már csak azért is, mert csak ők dobták meg 78 méteres szintet.

Balatonberényben az M. & K. fúvósai …

VZA_5085Tegnap este Balatonberényben léptek fel a Balaton M. & K. Egyesület fúvósai az Aranyhíd Fesztivál programsorozatban. A foci pálya melletti autóparkolóban kialakított szabadtéri színpadnál, a zene hangjaira lassan megteltek a nyaralóvendégeknek előkészített padok. A koncert, pedig ahogy szokott megint csak nagy sikert aratott!

Megyei Tűzoltóverseny

BERZENCE_2012_134Berzencén ma mérték össze tudásukat Somogy megye legjobb tűzoltó egyesületei. Retró 800-as kismotorfecskendő szerelés, vízi mentés, földalatti tűzcsap szerelés, fakivágás, gépjármű ügyességi verseny volt a feladat. A megjelent csapatoknak az eddig még nem tapasztalt, újszerű feladatokat kellett megoldania. Egyesületünk csapata a 800-as retró kategóriát megnyerve, az összetett versenyben a dobogós harmadik helyet szerezte meg. Gratulálunk a csapatnak az előkelő helyezésekért. További képek!

The Griffins koncert Marcaliban ..

Tegnap este Marcaliban az Európa Park Zenepavilonjánál koncertezett a The Griffins zenekar.

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

London 2012 - Ötödik a vegyesváltó, negyeddöntőben a férfi pólósok

olimpiaBudapest, 2012. augusztus 4., szombat (MTI) - Országos csúccsal az ötödik helyen végzett a Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik összeállítású 4x100-as vegyesváltó szombaton, az úszóversenyek zárónapján a londoni olimpián.

A kvartett 3:33.02 perc alatt ért célba, és országos rekordot javított Cseh 100 m háton is, 53.40 másodperces idejével. A váltó az előfutamban felállított 3:34.44-es csúcson faragott a szombat esti fináléban, s Cseh is az egy nappal korábbi 53.78-át adta át a múltnak.

Két győzelem … Mind a két meccsét megnyerte a Marcali VSZSE női kézilabda csapata …

DSC_3132Tegnap és ma rendezik meg Vonyarcvashegyen a Strandkézilabda Nemzeti-bajnokság országos döntőjét. A női mezőnyben, Városunk csapata a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpontban rendezett kvalifikációs torna győzelemmel szerzett jogot a 12 csapatos döntőn való indulásra. A 4 három csapatos csoportba tegnap magabiztos játékkal győztünk a Farkasvár-Szentendre és a Laza Ladyk fantázia nevű csapatok ellen.

Asztalterítőt tömött az idős nő szájába a rabló

kapospont-logoEgy 19 éves férfi betört és kirabolt egy csurgói házat. A rendőrök nagy erőkkel eredtek a nyomába.

Péntek délután egy 19 éves férfi betört az egyik csurgói házba, az otthonában egyedül tartózkodó 82 asszonyt fellökte, száját egy asztalterítővel elszorította, és pénzt követelt tőle. A rabló 11 ezer forintot és egy fülbevalót zsákmányolt, majd elmenekült a helyszínről.

Támad az afrikai meleg!

koponyeg_nyarVasárnap hajnalban főleg az ország középső részén, délután elsősorban az északi tájakon alakulhat ki zápor, zivatar. Emelett sok napsütésre is kilátás van. Folytatódik a forróság: 32 és 37 fok lehet délután. Megerősödik a déli szél.

Hétfőn az erős déli széllel folytatódik az afrikai eredetű forró levegő beáramlása, néhol 40 fokot is mutathatnak a hőmérők. Kizárt a csapadék.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb