Halálos vasúti baleset Vörs és Balatonszentgyörgy között
Halálos balesetről érkezett bejelentés a reggeli órákban, amely 08:00 órát követően történt Vörs és Balatonszentgyörgy között, lakott területen kívül egy földút és az azt keresztező vasúti pályatesten. Az elsődleges adatok alapján egy segédmotoros kerékpárt vezető férfi kelt át járművével a táblával jelzett vasúti átkelőhelyen, amikor elütötte őt a Balatonszentgyörgy felől Sávoly irányába közlekedő vonat. A férfi a balesetben a helyszínen életét vesztette, a helyszínelés jelenleg is tart, melynek ideje alatt jelenleg is áll a szerelvény a baleset helyszínén.

Aligátorteknőst fogtak ki a Galga-patakból
Püspökhatvan, 2012. május 30. A Galga-patakból kifogott aligátorteknős a Pest megyei Püspökhatvanban. Az aligátorteknős vörös listás fajnak számít, azaz a kihalás veszélyezteti. Magyarországon nem tartható fogságban. Az aligátorteknős ugyan veszélyes állatnak számít, de annak kicsi az esélye, hogy embert támadjon meg. Az aligátorteknős észak-amerikai faj, így a magyarországi éghajlat megfelel neki. Életben tud maradni akár a szabadban is, de elég ritka eset, hogy egy példánya patakból kerüljön elő. MTI Fotó: Máthé Zoltán
![]() |

Rendőrökre támadt elfogásakor egy körözött férfi
Budapest, 2012. május 30. Rendőrök vezetik el az elfogott, körözött férfit, aki elfogásakor rátámadt a rendőrökre Budapest III. kerületében. A férfi áthajtott egy tilos jelzésen még az I. kerületben, ezért a rendőrök igazoltatni akarták. Az autós nem állt meg, továbbhajtott, ezért a rendőrök üldözték. A III. kerületi Hatvany Lajos utcában végül kiszállt az autóból, és futva menekült, majd a rátámadt az őt utolérő rendőrökre. A dulakodásban két rendőr és a támadó is megsérült. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Egyre többfelé csapadék...
Csütörtökön eleinte kevés felhő lesz az égen, majd megnövekszik a gomolyfelhőzet és főleg nyugaton, és északon szórványosan lehet zápor, zivatar. Az ÉNy-i szél megélénkül, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. 25 fok körüli nyárias meleg várható. Pénteken erősen felhős lesz az ég, és sokfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Erős, néhol viharos lesz az ÉNy-i szél. Csökken kissé a hőmérséklet. Szombaton marad a borongós idő, az erősen felhős, vagy borult égből többfelé alakulhat ki csapadék. Főleg DNy-on kiadós mennyiségű esőre lehet számítani. Vasárnap szórványosan, hétfőn és kedd délelőtt sok helyen valószínű újabb csapadék. Jövő hét szerdától aztán erős melegedés és egyre több napsütés lehet, igazi nyári idő köszönhet be...

Megújult és pontosabbá vált a balatoni viharjelzés
Balatonföldvár, 2012. május 30., szerda (MTI) - A legújabb fejlesztéseknek köszönhetően az ország legpontosabb, rendszeresen frissülő meteorológiai jelző rendszere működik a Balatonnál, az idei szezontól a tó három medencéjében működtetve a viharjelző szolgálatot - hangzott el a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriuma és a Balaton Fejlesztési Tanács által közösen tartott balatonföldvári sajtótájékoztatón szerdán.

Diákolimpia Országos Döntő …
Városunk reprezentáns utánpótlás kézilabda csapata, kiharcolta IV. korcsoportos Kézilabda Diákolimpia Országos Döntőjében való részvétel jogát. A 2011/2012 tanévben 229 csapat kezdte el a „harcot" ebben a korcsoportban, a döntőbejutásért. A hétvégén küzdenek meg a csapatok, Magyarország Diákolimpiai Bajnoka címéért, Pécsen a Lauber Dezső Sportcsarnokban. (Pécs, Dr. Veress Ernő u. 10.)
A Marcali Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény csapata, a Balmazújváros, az Orosháza, a Mohács, a Salgótarján, a Siófok, a Szombathely, és Vác csapataival küzd meg a diáksportban elérhető legmagasabb elismerésért, a Diákolimpiai Bajnok -i címért.
Csütörtökön este lesz a sorsolás. Pénteken, valamint szombaton kerül sor a két csoportba sorsolt csapatok kőrmérkőzéseire, majd a helyosztó mérkőzések következnek. Vasárnap pedig a borzéremért illetve aranyéremért küzdenek meg a csapatok! Hajrá Marcali!

Hamarosan kész …
Ma már csak a környék rendezése volt hátra a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola új műfüves pályájának munkálataiból. Állnak a világítást biztosító oszlopok, a kapukon a labdaháló is fel volt szerelve. A bejárati ajtón lakat ... egyelőre!
(a galéria kis képekre kattintva érhető el)Fegyver az autóban
A Marcali Rendőrkapitányság nyomozói május 29-én a délelőtti órákban Somogyszentpál külterületén igazoltattak egy 21 éves kéthelyi férfit, akinek a személygépkocsijából az ellenőrzés során előkerült 1 db távcsöves lőfegyver a hozzá tartozó lőszerekkel együtt, melyek tartására semmiféle engedélyt nem tudott felmutatni. A rendőrök előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, vele szemben lőfegyverre,l lőszerrel való visszaélés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.

Új hírek az új tűzoltólaktanyáról ...
A város Pénzügyi, Gazdasági és Környezetvédelmi Bizottsága kedden (május 29-én) maratoni ülést tartott az új tűzoltólaktanya kivitelezése tárgyában.
A csaknem bruttó 600 MFt-os kivitelezési szerződés versenyeztetése keretében a Bizottság még május elején – az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a közreműködő budapesti szakértő szervezet javaslatára – a tapolcai SZ-L Bau Kft.-t jelölte ki nyertes ajánlattevőnek kb. nettó 461 MFt-os (br. 586 MFt-os) szerződéses áron, mivel ez a cég nyújtotta be a legalacsonyabb árat tartalmazó érvényes ajánlatot. (A kivitelezés a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság támogatásával valósul meg.)

A Noszlopy iskola tanulója 10. helyezett lett az országos biológia versenyen!
2012. május 25-26-27.-én megrendezésre került a XII. Herman Ottó Országos Biológiai Verseny döntője Kisújszálláson. Megyénket a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola tanulója a 7. osztályos Sörnyei Dániel képviselte.
Az országos döntőbe jutott 25 diák három nap alatt elméleti és növényismereti fordulóban mérte össze tudását. A 7. és 8.-os korosztály együtt versenyzett.

A magánszemélyek után a cégek következnek
Közeledik 2012. május 31-e, a társaságok 2011. évi társasági adókötelezettségének bevallási határideje. Ezen időpontra közel 400 ezer kettős könyvvitelt vezető társaságtól, illetve 15 ezer egyszeres nyilvántartást vezető adózótól várjuk bevallásuk benyújtását. Egy héttel a határidő előtt az adózók közel negyede már teljesítette kötelezettségét. A bevallások azóta is folyamatosan érkeznek és remélhetően egyetlen cég sem felejti el e határidőt.

Esős hétvégénk lehet...
Szerdán a többórás napsütés mellett gyakran erősen megnövekedhet a gomolyfelhőzet, és szórványosan (főképp ÉK-en) alakulhat ki zápor, zivatar. Megerősödhet, zivatarok környezetében viharossá fokozódhat az ÉNy-i szél. Nyárias meleg lesz, 23-27 fokos maximummal. Csütörtökön eleinte napos időre számíthatunk, majd nyugat felől felhősödés kezdődik, és este Ny-on, DNy-on már zápor, zivatar is lehet. Pénteken, szombaton és vasárnap - egy peremciklon hatására - erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé, több alkalommal valószínű eső, zápor, zivatar. Néhol jelentős mennyiségű eső is hullhat. A csúcshőmérséklet a tartósan csapadékos helyeken 15 fok közelében maradhat. A jövő hét végétől erős melegedés jöhet...