London ... Párizs ...
Tanévkezdés óta tervezgettünk, havonta spóroltunk szüleink segítségével az európai nagy kalandunkra, amely már rendhagyó módon kerül megszervezésre a marcali általános és középiskolás diákoknak. Most is sikerült több mint 60 felfedező kedvű fiatalt összehozni az utazáshoz.
Ahogy elindult Marcaliból a busz tudtuk nagy élményben lesz részünk, hiszen nem mindennap jut el az ember Londonba és Párizsba. Az utazás nagyon hosszú volt de megálltunk útközben Passau-ban városnézésre is. Az angliai szállásunk szerintem rendben volt, addigra a társasággal is összekovácsolódtunk és együtt jól éreztük magunkat.

Beszélgetés Várfalvi Istvánnal a Marcali VSZSE kosárlabda csapatának edzőjével
Véget ért az NBII –es kosárlabda bajnokság. Az elmúlt szezonban egy kiugróan jó eredménnyel – negyedik helyen végzett a csapat - zártunk. A mostani szezonkezdetkor már tudtuk, sokkal nehezebb helyzetben leszünk, a 14 csapatos mezőnyben a reális célkitűzésünk a 8-10. hely megszerzése volt. Hogy teljesített a csapatunk?
A 7. helyen végeztünk. Ezzel teljesítettük a magunk elé kitűzött célt. Négy meghatározó játékos távozott a sikeres szereplés után. Komoly feladat volt a megmaradt, és a hozzájuk csatlakozó utánpótlás játékosokat meggyőzni arról, hogy ők is érhetnek el sikereket. Az önbizalom, és a rutin hiánya miatt több olyan tétmérkőzést veszítettünk el egy-két pont különbséggel, ami meggátolta a tavalyi jó szereplés megismétlését. A következő bajnoki szezonban szintén a saját Marcali játékosokra fogunk számítani, és még több fiatalt szeretnénk beépíteni a felnőtt csapatba.

Újabb képek a Fürdő szezonnyitójáról …
Bogdán Laci barátom végig fotózta a tegnapi napot a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont szezonnyitóján. Ezen a linken 413 nagyszerű képet nézhetnek meg! Érdemes! Nagyszerűek!

Újabb sikeres fogathajtó verseny
A Somogy megyei kettes fogathajtó bajnokság 2. fordulóját Balatonbogláron rendezték a hétvégén. A Marcali VSZSE fogathajói újabb két győzelmet könyvelhettek el. Akadályhajtásban és vadászhajtásban is Magyar Zoltán győzött! Gratulálok! Kézsmárki Sándor 6. lett a vadászhajtásban. Képek: Facebook

Szezonnyitó délután és este …
Gazdag program kínálat volt a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont szezonnyitó rendezvényén. A délutáni program az Imre Sándor Integrált Színház Marcali csoportjának bemutatójával kezdődött. A színészpalánták a „Négyszögletű kerekerdő" című darabot adták elő Bartokos Tamás rendezésében.

Ismét egy változékony hét...
Pünkösd hétfőn nyugaton csak időnként, míg keleten gyakran lesz erősen felhős az ég - itt többfelé várható eső, zápor, zivatar. A nyugati tájakon is előfordulhat elszórt csapadék. Reggel mindössze 3 és 10, délután 17 és 22 fok között alakulhat a hőmérséklet. Az É-i szél élénk lesz. Kedden hasonló területi eloszlásban a keleti tájakon várható több felhő, és itt van nagyobb esély csapadékra. Nyugaton többórás napsütés is lehet. Kissé erősödhet a nappali felmelegedés. Szerdán és csütörtök délelőtt szép napos időre számíthatunk, aztán csütörtök délutántól erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. A péntek és a szombat borongós, esős, hűvös időt tartogat. Némi javulás vasárnaptól lehet...

Mesztegnyő – Fonyód 24:15 (13:6)
Az idény utolsó hazai mérkőzésén nem csak szép, hanem eredményes játékkal szerettük volna megörvendeztetni az egész évben mellettünk kitartó, lelkes közönségünket. Mindenképpen győzni akartunk, mert a tabellán a közvetlenül mögöttünk lévő ellenfelünk esetleges győzelme esetén, még az eddigi szerény helyezésünkön is rontottunk volna. Tehát ez egy négy pontos mérkőzés volt. Szerencsére a kisebb, nagyobb sérüléssel küzdő és az iskolai elfoglaltságai miatt csak ritkán rendelkezésre álló játékosaink is vállalták a játékot.

Szezonnyitó, délelőtt …
Túlzás nélkül állíthatom a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont történetének legsikeresebb rendezvénye zajlott (zajlik) le, ma. A résztvevők számát megbecsülni sem tudom de (nem akarok túlozni, de legalább 5-6 ezer ember megfordult ma a Fürdőben) jellemző, hogy kora este már a Szent János ároknál parkoltak az autók, mert minden létező parkoló megtelt. Nagyon sokan voltak a Marcaliak és a vidékről érkező vendégek.

Szezonnyitó, Falunap, Szoboravató ...
Balatonmáriafürdőn ma avatták fel Gróf Széchenyi Imre szobrát, a nevét viselő téren. Az ünnepségen részt vett Dr. Zahorán Ákos a Gróf dédunokája. Az avató ünnepséget követően megnyitották a Szigetszentmiklósi Alkotói Kör művészeinek alkotásait bemutató kiállítást. Ezt követte a Falunapi ünnepség ahol Galácz György polgármester köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepséget a kulturális programok követték.

III. Kölök Parádé …
Harmadik alkalommal lett megrendezve a Városi Fürdő ás Szabadidő Központban, a gyermeknapi Kölök Parádé. 18 csapat, száznál több résztvevő vetélkedett a díjakért. A verseny szervezői ezúton köszönik minden közreműködő segítségét. A tűzoltók, a mentők, a szülők, a gimis lányok, a fürdő dolgozói tevőleges segítsége nélkül, nem lehetett volna megrendezni és lebonyolítani a versenyt. Köszönjük! Köszönettel tartozunk a támogatóknak: a Városi Önkormányzatnak, a Marcali Kistérségnek, a Marcali Turisztikai Egyesületnek és a Városi Fürdőnek! Köszönet illeti Balogh Viktóriát, aki az egész rendezvény főszervezője, motorja volt! A sikerre való tekintettel, biztos vagyok abban, jövőre megismételjük!

Csülökfőző verseny Somogysámsonon …
Ma rendezték meg a somogysámsoni Faluház udvarán a Csülökfőző versenyt. A Somogysámsonért Egyesület hagyományteremtés szándékával kezdeményezte, és rendezte a programot. Az eseményt színesítette a Sávolyi Dalkör és a Sárgarózsa Nyugdíjas Klub-Nikla fellépése. Közreműködött a Baglas Citerazenekar. Köszönöm a képeket Pálfi Lászlóné Ibolyának!

Boldog gyerekzsivajtól volt hangos a vörsi játszótér
Felhőtlen kacagás, mosolygós gyermekarcok, öröm, vidámság, elégedettség. Röviden így lehetne jellemezni az a gyermeknapi "partyt", amit Deákné Béres Erika összefogásával rendeztek a vörsi anyukák-apukák. Hiszen sok-sok kéz munkájára volt szükség ahhoz, hogy ilyen precíz, minden részletre kiterjedő esemény megszülethessen. Volt itt eszem-iszom, lángos, palacsinta, pizza, tengernyi sütemény. Sorversenyek, foci, ping-pong, puzzle kirakás, palacsintás- és tánckirály avatás.