Két keréken a város, a verseny ...
Május 12-én második alkalommal rendeztük meg a „Két keréken a város" elnevezésű kerékpáros akadályversenyt. A reggeli indulásnál 7 csapat vette fel a rajtszámokat. A regisztráció után mindenki rövid rejtvényben kapta meg a kezdő állomás helyének leírását. Az eligazítás után némi kenyérlángossal „legyőzésével" melegíthettek a versenyzők és a rendezők. Ezután mindenki elindult a számára kijelölt helyszínre, ahol a feladatok megoldása után a következő állomás helyét kellett megfejteni. A feladványok többsége utalt arra, hogy 2012 az olimpiai év is. Természetesen a kerékpáros közlekedés szabályai is helyet kaptak a feladatok között.

Veszélyeztette a vasúti közlekedést - keressük!
Ismeretlen tettes 2012. április 27. napon 06 óra 20 perckor a Dombóvár-Gyékényes vasútvonal nyílt vasúti pályáján a 36/900 km szelvényben megrongálta a vasúti pálya mellett található úgynevezett végelzáró elektromos szekrény kábelezését, aminek következtében abban elektromos zárlat lépett fel.

A Csillagszemű Táncegyüttes fellépése
A Csillagszemű Táncegyüttes tagjai táncolnak a táncház mozgalom elindulásának 40. évfordulójára, Timár Sándornak, a táncház-mozgalom legendás tánctanítójának és a mozgalom elindítóinak tiszteletére rendezett ünnepi fellépésükre a Művészetek Palotájában. MTI Fotó: Kovács Tamás
![]() |

A hétvégére javul...
Szerdán a felhőzet napközbeni, átmeneti felszakadozása mellett folytatódik a borongós idő, és főleg a nap második felében többfelé várható eső, zápor. Délkeleten lehet a nagyobb mennyiség. Az északnyugati szél egyre többfelé megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. Kellemetlenül szeles, hűvös időnk lesz, a csúcshőmérséklet is csak 16 fok körül alakulhat, melyet az erős szélben még hidegebbnek érzünk majd. Az autósok dolgát az erős oldalszél és a vizes útszakaszok nehezíthetik.

"Fény a természetben"
Ma volt a Kulturális Korzóban a "Fény a természetben" című fotópályázat díjkiosztója. A Marcali Városi Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközépiskola és Szakiskolája által meghirdetett pályázatra beérkezett munkákból egy kiállítás is nyílt a Korzóban. Érdemes megnézni nagyszerű fotókat készítettek a diákok!

Kis Iskolák leány kézilabda megyei döntő ...
Balatonszemesen rendezték meg ma délután, a Kis Iskolák leány kézilabda Diákolimpia Somogy megyei döntőjét. Négy csapat szerezte meg a részvétel jogát. A győzött a Balatonszemes, Reich Károly Általános Iskola csapata és ezzel bejutott az Országos Döntőbe. Második Balatonszárszó, József Attila Általános Iskola csapata, harmadik a Balatonkeresztúr, Festetics Kristóf Általános Iskola csapata, negyedik a Berzence, Kavulák János Általános Iskola csapata.

II Kcs. atlétika megyei döntő
Ma rendezték meg Kaposváron a II. korcsoportos Atlétikai Diákolimpia Megyei Döntőjét. A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola leány csapata a ezüst érmes lett! Gratulálok! A csapat tagjai: Al Banna Nibal (egyéni összetett 5. hely), Gaál Virág, Gadácsi Szabina, Szántó Júlia, Nagy Aliz (egyéni összetett 8. hely), Varga Sára. A Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola fiú csapata a bronz érmes lett! A csapat tagjai: Balogh Zoltán (egyéni összetett 5. hely), Buna Gábor, Németh Norbert, Czippán Máté, Dégi Flórián, Szabó Bence. Felkészítők: Balogh Viktória és Pék Evelin. Gratulálok a szerepléshez!

Tanulmányi kiránduláson a "Szakisok"
A Marcali Szakisok Női szabói tanulmányi kiránduláson vettek részt. Meglátogatták a nagybajomi Jt Ruhaipari Vámszabadterületi Kft-t. A varroda világszínvonalú technikával és technológiával dolgozik. A tanulók az eddig tanult szakismereteik gyakorlati alkalmazását tekinthették meg. Az üzem a nagyüzemi gyártás mintapéldája a tanulók számára.

Több mint 1000 lefoglalt bűnjel
Marcali Rendőrkapitányság
A Böhönyei Rendőrőrsre érkezett a bejelentés május 14-én reggel, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek egy 90 éves szenyéri idős nő házának ablakát benyomták, majd miután behatoltak az épültbe, az ott lakó nénit megkötözték, késsel megfenyegették, végül készpénzével és mobiltelefonjával távoztak. A kaposvári és a marcali rendőrök – a megyei nyomozókkal megerősítve – még aznap elfogták az elkövetőket. A két, 20 és 21 éves szenyéri férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, majd indítványozták előzetes letartóztatásukat.

Retro Party Balatonszentgyörgyön ...
A Dobó István Általános Iskola Szülői Munkaközössége szervezésében "Batyus" Retro Party került megrendezésre 2012.05.12.-én Balatonszentgyörgyön! Az újdonság erejével ható eseményt nagyon sokan kíváncsian várták, többek között a szervezők is. Mindenkit meglepett az érdeklődés ami a bulit övezte! Megnyitó műsorként az iskola tanulói által Zumba, illetve Hip-Hop bemutatót láthatott a "nagyérdemű közönség", majd ezt követte a Keszthelyi Ugróköteles Csoport színvonalas műsora!

Tűzoltók hívtak tűzoltókat: kigyulladt az autójuk menet közben
Bécs, 2012. május 15., kedd (MTI) - Tűzoltók hívtak magukhoz tűzoltókat, mert kigyulladt az autójuk menet közben.
Az eset Németországban történt, Düsseldorfban. A tűzoltóautó és legénysége épp oltani száguldott, amikor elektromos hiba miatt lángra kapott a kocsi. Hiába a profizmus, a kézi tűzoltó-berendezésekkel nem sikerült eloltani a lángoló tűzoltóautót, ezért aztán - szégyen ide, szégyen oda - telefonáltak kollégáiknak. A tűzesetben senki sem sérült meg - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

A Berzsenyi Gimnázium iskolarádiósai jutalomból vehettek részt az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon
Az Országos Ifjúsági Sajtófesztivált a Millenáris Fogadóban 19. alkalommal rendezte meg a DUE Médiahálózat (korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával. Az egész évben szorgosan munkálkodó gimis rádiósokat a Hálózat hívta meg a fesztiválra, az iskola pedig támogatta utazási költségeiket.