Még a nap is kisütött… Sportnap a kéthelyi óvodában.
Az időjárással együtt mi is egész héten készülődtünk erre a napra. Az idén az eddigieknél még többen jelentkeztek az óvodai sport napi versenyekre. Három- három csapatokat szerveztünk. Az első részben a gyerekek, a másodikban szülők- gyermekek, majd végül a szülők csapata mérte össze ügyességét, gyorsaságát, leleményességét.

Zuhogó….
A Polgári Marcaliért Egyesület szervezésében egy tanulságos napot töltöttünk a természetben. Lelkes csapatunkkal elindultunk a piros sávjelzést követve a városkörnyék egyik legkedveltebb kirándulóhelyére. A városi zajt elhagyva motorfűrészek hangja riogatta a „hagyásfa" nélkül maradt madarakat.

Sokmilliós telefonszámlákat generált egy csaló
Legalább százmillió forintos kárt okozott egy csaló, aki vezetékes telefonokra olyan készülékeket szerelt, amelyek rövid idő alatt horribilis összegű számlákat generáltak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap. A rendőrség várja azok jelentkezését, akiket hasonló módszerrel csaptak be.

Fokozott ellenőrzés az ittas járművezetők kiszűrésére
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott ellenőrzés sorozatot rendelt el Somogy megye egész területére, melynek keretében a Marcali Rendőrkapitányság május 16-án tartott összevont erejű ellenőrzést a kapitányság illetékességi területén, valamint május 22-én, kedden ismételten célirányos ellenőrzés kerül megtartásra. A fokozott ellenőrzés célja a közlekedésbiztonsági tevékenység hatékonyságának növelése, valamint a baleseti helyzet javítása. Az ellenőrzés kiemelt feladata az ittas járművezetők forgalomból történő kiszűrése, valamint az előzési, elsőbbségi szabályok megszegőivel való hatékony fellépés, azonban a más szabályokat megszegőkkel történő fellépés sem fog elmaradni.

Ismételten Szőkedencs csapata nyert ...
Ismételten Szőkedencs csapata nyerte a Fonyódon megrendezésre került körzeti tűzoltó verseny férfi felnőtt kategóriáját. A csoportban indult 7 csapat, először az akadálypályán mérte össze ügyességét, majd a 800-as kismotor fecskendő verseny következett. Mint két esetben egyesületünk érte el a legjobb időt, ezzel megnyerve az összetett versenyt is. Jövőre Kéthely ad otthont a megmérettetésnek. A csapat tagjai:Csordás László, Sárközi Tamás, Komári Ádám, Kornis Renátó, Kovács Béla, Magyar Péter, Matuz Tamás, Kollár Zsolt. Felkészítő: Tekenyős András tűzoltó parancsnok. Gratulálunk nekik.

Szép, kora nyárias vasárnap...
Vasárnap túlnyomóan napos, száraz, kora nyárias idő várható. Csak estefelé növekedhet meg a fátyolfelhőzet. A DK-i szél megélénkülhet. A csúcshőmérséklet 27 fok körül alakulhat. Hétfőn egy ciklon hatására eleinte csak nyugaton, később egyre többfelé várható csapadék. Kedden is a ciklon határozza meg időjárásunkat, borongós idő valószínű, sokfelé esővel, záporral, zivatarral. Több helyen jelentős mennyiségű eső eshet. A DK-i szél erős, zivatarok környezetében viharos lehet. A hőmérséklet a tartósan csapadékos helyeken 20 fok alatt maradhat.

Dísz előadás …
Ma este - becslésem szerint több mint 500 néző jelenlétében - Ünnepi hangversenyt rendeztek a Sportcsarnokban. Künzelsau és Marcali testvérvárosi kapcsolatának 20 éves évfordulója alkalmából.

Marcali VFC – Kaposmérő SE labdarúgás 3:2 (2:0)
A bajnokságban 10. helyen álló Kaposmérő együttesét fogadta ma városunk csapata és egy nagyon fontos győzelmet aratott. A megszerzett három ponttal stabilizáltuk a 14. helyünket a tabellán. A 80. percben még 3:0 volt ide ... nagyon elfáradtunk. Jegyzőkönyv majd reggel. Gratulálok a győzelemhez!

Nyolcadik országos traktormajális
Bokor, 2012. május 19. Traktorok sorakoznak az ügyességi verseny előtt a VIII. Axiál Veterán Traktormajálison Bokor községben. MTI Fotó: Komka Péter
![]() |

Kirándulás Badacsonyba…
Testvérvárosunk delegációjának egy része, ma délelőtt Badacsonyba látogatott. A Balatonmáriafürdőről induló hajókirándulás a csodálatos Balatonon, a badacsonyi vendéglátás sokáig emlékezetes lesz vendégeinknek! Köszönöm a képeket Lukács Andreának!

Marcali VFC – Kaposmérő SE (U19) labdarúgás 5:3 (2:1)
A Bajnokságban jelenleg a második helyen álló Kaposmérő csapatát fogadta ma a negyedik helyen álló ifjúsági csapatunk. Az 2:1 –es első félidőt követően 5:3 arányban győzött a csapatunk! Ezzel egy újabb lépést tettek a fiúk a dobogó felé! Gratulálok! Jegyzőkönyv majd reggel!