Gyalogost gázoltak Kaposváron
Kaposváron, a Pécsi u. 112. előtt ütött el egy személygépkocsi egy nőt 20 perccel ezelőtt, aki a mentőszolgálat elsődleges véleménye alapján súlyos, nyílt lábszártöréses sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
Suzukit tört, majd ő is elhajtott
Ismeretlen személy 2012. március 31.-én 15 óra 15 perc és 17 óra 30 perc közötti időben az általa vezetett ismeretlen színű, forgalmi rendszámú és típusú járművel Kaposvár belterületén a Vár utcában közlekedett.

Bevallási iránytű!
Az adózók az idei évben is a személyi jövedelemadó bevallásuk teljesítéséhez több lehetőség közül választhatnak. A későbbiek során felmerülő kérdésekhez nyújt segítséget az alábbi összefoglaló.
Az egyszerűsített bevallás választásának határideje február 15-én lejárt. Amennyiben az adózó az egyszerűsített bevallást választotta és a nyilatkozatát 2012. február 15-ig visszaküldte, ebben az esetben az adóhatóság a 1153E egyszerűsített bevallását legkésőbb 2012. április 30. napjáig megküldi az adózónak postai vagy elektronikus úton. Akik e-mail címet adtak meg a nyilatkozatban kizárólag elektronikusan kapják meg az ajánlatot. Az egyszerűsített bevallást, a kézhezvételt követően az adózó vagy elfogadja, vagy az adatokat javítja, esetleg kiegészíti. Az aláírt bevallást 2012. május 21. napjáig kell postára adnia vagy elektronikus úton megküldenie az állami adóhatóságnak. Somogy megyében a bevallás egyszerűsített formáját 10.882 fő választotta.

Vízcsepp ...
A DRV-Zrt . 2012 VÍz Világnapja alkalmából meghírdetett kreatív fotópályázatán a BÓBITA óvoda Almácska csoportja a gyermekekből kialakított vízcseppforma fotójával Országos 2. helyezést ért el. Nyereményünk oklevél, vízzel kapcsolatos társasjáték, valamint 30 000FT értékű Libri vásárlási utalvány.
![]() |

Megkímélt, 927 ezer kilométert futott autó eladó
London, 2012. április 5., csütörtök (MTI) - Kíméletesen, de nagyon használt autót árul egy 93 éves nő az Egyesült Államokban: 927 ezer kilométert hajtott a 48 esztendős járművel, ám nem akarja családjának adni, mert szerinte nem bánnának vele kellő gonddal.

Ismét „véget ért egy fejezet’… (aztán „Aki nem hiszi, járjon utána…”)
A csaknem egy hónapja tartó „Magyar Nyelv Hete" – mely egyébként továbbra is a TÁMOP-os projekt része - záróaktusát jelentette a szerdai eredményhirdetés a Mikszáth iskola alsó tagozatán. Vers- és mesemondók, képzőművészek, önjelölt anyanyelvi, természetismereti és matematikai agyfacsargatók vehették át okleveleiket az eseményen. Rengetegen vállalták a mérettetést, aztán közülük sokan nem is találtattak könnyűnek. (Néhány oklevél-tulajdonos vírusgátoltság okán képhiányzó, de olyan igazoltan jelenléttelen kitüntetett is említhető, aki éppen vidéki matematikaverseny-nyerés miatt fosztotta meg magát a díjátvétel lehetőségétől.)

A húsvét hózáporokat hozhat!
Csütörtökön a délelőtti napsütés után délutántól egyre többfelé erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és többfelé várható zápor, zivatar. Főleg az ÉK-i tájakon felhőszakadás és jégeső is lehet. A déli szél élénk lesz, de zivatarok környezetében viharos széllökésekre számíthatunk. A hőmérséklet csúcsértéke 20 fok körül alakulhat. Az autósoknak lokálisan a vizes útszakaszokra, és zivatarok környezetében a hirtelen szélrohamokra kell odafigyelniük.
Pénteken erősen felhős lesz az ég, és több helyen várható eső, zápor, zivatar. Megélénkül, majd megerősödik az északnyugatira forduló szél. Megkezdődik a hőmérséklet csökkenése.

A jövő kisiskolásai meglátogatták a jelen kisdiákjait…
Némelyek megszeppenten – anya-apa kezét szorongatva -, mások elengedett kézzel és lendületes bátorsággal, de olyanok is akadtak, akik óvodai csoportjuk biztonságos zártságában lépték át a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola küszöbét. Jöttek megnézni, milyen is lehet belülről az iskola. Ahová majd nemsokára ők is járnak.

Négy kistérség, egy projekt zárórendezvény
Az elmúlt két évben projektünk megvalósulásával négy somogyi kistérség hat intézménye fogott össze, egységes arculat, képzési szerkezet és szorosabb pedagógiai-szakmai együttműködés kialakítása céljából. Az Európai Unió, és az Európai Szociális Alap közel 241 millió forintos támogatásával projektünk egy intenzíven változó szabályozási és társadalmi környezetben valósult meg.

Baptista misszionárius vendégek a niklai oviban és suliban
Április 4-én délelött budapesti vendégeket fogadott a niklai iskola és óvoda: Papp János (a Magyarországi Baptista Egyház, egyik misszió igazgatója), Csuhai József (baptista roma missziós koordinátor) és Varga Attila személyében. Látogatásukkal céljuk a niklai tagintézmények közelebről való megismerése, az egyház és az intézmény közötti kapcsolat erősítése. A vendégek - gondolván a Húsvéti ünnepre - nem jöttek üres kézzel, az óvodásokat és az iskolásokat egyaránt apró ajándékokkal lepték meg.

Hagyományőrző programok ...
A Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában tovább folytatódtak a hagyományőrző programok. Ebben a félévben a tavaszi ünnepkör került terítékre. Ma délelőtt az első és második osztályos tanulók Nyuszi túrán vettek részt, melynek állomásain érdekes feladatokat kellett teljesíteniük. Megismerkedtek a húsvéthoz kapcsolódó különböző mozgásos játékokkal, majd nyuszis mesékhez kapcsolódó kvíz kérdésekre válaszoltak. Nem maradhatott el a tojásvadászat és az aszfaltrajzverseny sem. Ezután megtekintették a színjátszók által bemutatott Tücsök című mesét.

Balatonboglári tűzeset
2012. március 20-án ismeretlen elkövető felgyújtotta a Balatonboglári Általános Iskola lányöltözőjét. A tüzet a Balatonboglár-i tűzoltóknak sikerült megfékezni, szerencsére személyi sérülés nem történt, de a kár jelentős, mivel nem csak az öltöző, hanem több tanuló ruhája is a lángok martalékává lett. A tűzoltóság szakemberei megállapították, hogy szándékos gyújtogatás történt. A Fonyódi Rendőrkapitányság az ügyben nyomozást folytatott, melynek során több információ utalt arra, hogy az elkövető egy helybeli 22 éves fiatalember. Rövid nyomozás után a Balatonlellei Rendőrőrs nyomozói 2012. március 29-én intézkedés alá vonták az illetőt, a fiatalember beismerő vallomást tett, melyet követően további terhelő körülmények miatt őrizetbe vették, majd megtörtént előzetes letartóztatása.

"CSUPAFÜL KIÁLLÍTÁS" és Húsvéti játszóház a niklai óvodában
A "CSUPAFÜL KIÁLLÍTÁS" megnyitásával kezdődött szerdán a húsvéti játszóház a niklai óvodában. Több mint száz darab különböző nyuszifigurát gyűjtöttek össze lelkesen a témahét alatt a gyerekek, szülők és az óvoda dolgozói. A délután során többféle technika kipróbálására nyilt lehetőség. Közösen készítettek az ünnephez kapcsolódó díszeket óvodások, szülők, testvérek. Volt kerámia festés; papír- és tojásvarázs; fakanálnyúl- és fűzfakoszorú készítés; színezés; vágás; ragasztás....stb. A gyerekek nagy örömére a "nyuszi" is meglátogatta az óvoda udvarát, megjutalmazva a szorgos, ügyes kis kezeket.