Fő tartalom átugrása

MEZŐCSOKONYA SE - MARCALI VFC (U19) 0-6 (0-3)

futball-90Német Ádám négy, és Károlyi Zsolt két góljával győzött tegnap Mezőcsokonyán a Marcali VFC ifi csapata. A hatgólos győzelem, - félidőben hárommal vezettünk - megerősítette csapatunk negyedik helyét a bajnoki tabellán! Gratulálok a győzelemhez!

Újra megnyitotta kapuit a balatonfűzfői csillagvizsgáló

mti_hirfelhasznaloA Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesülete (Vácisz) uniós pályázati forrásból 53,3 millió forintot nyert el az 1960-as években átadott, szombaton újra megnyitott csillagvizsgáló felújítására és új eszközei beszerzésére. A munkát 2011 novemberében kezdték el; az alsó szinten konferenciatermet, egy oktatótermet, egy szakköri termet az emeleten egy teraszos kávézót alakítottak ki - tájékoztatta vasárnap az MTI-t Kontics Ferencné, a projektgazda egyesület elnöke.

Fagyos reggel

koponyeg_tavaszHétfő reggel sokfelé számíthatunk fagyra, majd napközben a többórás napsütés hatására gyorsan melegszik a levegő, délután már 16 fok körüli értékeket mérhetünk. A DNy-i szél többfelé megerősödik, az Alföldön viharossá is fokozódik. Kedden eleinte szép napos idő várható, majd ugyan megnövekszik a felhőzet, de csapadék estig még nem alakul ki. Viharossá fokozódhat a D-i szél. 17 és 21 fok közötti maximumokat mutathatnak a hőmérők. Szerdán és csütörtökön erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. A hőmérséklet csütörtökre jelentősebben csökkenhet. Az ÉNy-ira forduló szél megerősödik. Húsvét hétvégére továbbra is változékony, hűvös idő látszódik...

IV. Nyuszi Úszóverseny Marcaliban …

D2X_4795Negyedik alaklommal rendezi meg ma a Marcali és Balatoni Úszó és Szabadidő S.E. a Nyuszi Úszóversenyt Marcaliban a Városi Fürdő és Szabadidőközpontban. A környékbeli, és helybeli gyermekek versenye hagyományosan ez az alkalom. Ez a verseny sok gyereknek az első alkalom a versenyzésre. Minden gyermek csoki nyuszit kapott és természetesen éremmel is jutalmazták a dobogósokat.

Mesztegnyő KSE - Csurgói NKC 25-25 (13-13)

D2X_4678A hideg idő miatt a Marcali Városi Sportcsarnokban játszották le a Mesztegnyő - Csurgó női kézilabda NBIII –as bajnoki mérkőzést. A változatos, küzdelmes mérkőzés végül döntetlenül végződött. A Csurgó jelenleg 5. a Mesztegnyő 8. a bajnokságban. Eredmény: Mesztegnyő KSE - Csurgói NKC 25-25 (13-13)

Lángba borult a pajta, veszélyben a családi ház

katasztrofavedelemlogoKigyulladt egy pajta szombat éjszaka Bizén – tájékoztatott vasárnap reggel a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. – Az épületben hulladékot és lim-lomot tároltak, a lángok egy családi házat is veszélyeztettek. A helyszínre a marcali, a keszthelyi és a kanizsai egységek vonultak, akik eloltották a tüzet. A szombat estére érkezett szélvihar is adott munkát a somogyi tűzoltóknak. – Kadarkúton egy tíz méteres fa dőlt az útra, melyet a tűzoltók eltávolítottak – tette hozzá a megyei katasztrófavédelem ügyeletese.  Forrás: sonline.hu

SOMOGYVÁR K.Ö.SE- MARCALI VFC : 2 – 0 (1-0) (U16)

A bajnoki tabella második helyezettjéhez látogatott tegnap a Marcali VFC U16 korosztályban szerepelő csapata. 1-0 –ás félidőt követően 2-0 arányban vereséget szenvedett. Csapatunk jelenleg a tabella 9. helyén van.

Marcali VSZSE - Pénzügyőr-Spartacus 26-29 (10-13)

D2X_4636A tabella 5. helyére került győzelmével a Spartacus, mi 10 ponttal a 9. helyen állunk. Az ősszel sikerült otthonában legyőznünk a vendégeinket. Tegnap ez nem sikerült. Balogh Bea nyilatkozata: "Ma nem tudtunk sem támadásban, sem védekezésben jó teljesítményt nyújtani ... hiányoztak a jó egyéni teljesítmények."

Lelkinap a Marcali Plébánián

Lelkinap12_015Több mint hatszázan vettek részt a Marcali Plébánia által szervezett nagyböjti lelkinapon. A nap nagyrésze a hittanosok programja volt, ahol több mint 200 hittanos hallgatta meg, húsvéti felkészülésként, az X házban, Varga Péter Balatonföldvár-Kőröshegy plébánosának előadásait. Az elsős, másodikos hittanosoknak a hitoktatók játékos formában idézték fel Jézus keresztútját.

Föld órája

DCOMB20120331002-100Budapest, 2012. március 31. Kombóképen látható a kivilágított és az egy órára elsötétedő Lánchíd és a Parlament épülete. Száznegyvenhét országból kétmilliárd ember jelezte, hogy csatlakozik a Föld órája mozgalom rendezvényéhez, amikor egy órára a világ számos pontján kialszanak a mesterséges fények, kikapcsolják az elektromos berendezéseket. Magyarországról 81 település jelezte részvételét az akcióban. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Holnaptól két órával tovább kompozhatunk

Szombattól két órával később indulnak az utolsó kompok a Balatonon. Az új menetrend április végéig érvényes. Szántódról az első utasokat továbbra is reggel 7 órától szállítják, Tihanyból fél 8-kor fut ki az első kompjárat. Az északi és a déli partokról a kompok óránként indulnak, 10 perc alatt szelhetjük át velük a Balatont. Az utolsó járatok az eddigihez képest két órával később, Szántódról 19 órakor, Tihanyból 19.30-kor indulnak. A menetrend április 27-ig érvényes, de akár azt felfüggesztve sűríthetik is - olvasható a Balatoni Hajózási Zrt. oldalán.

Snap_2012-04-01_at_04.09.24

Végre mérséklődik a szél

koponyeg_tavaszVasárnap többórás napsütésre számíthatunk, a megnövekvő gomolyfelhőkből inkább csak ÉK-en fordul elő záporeső. Délutánig erős, gyakran viharos lesz az ÉNy-i szél, majd jelentősen mérséklődik a légmozgás. Reggel 0, délután 9 fok körül alakulhat a hőmérséklet. Továbbra is a viharos oldalszél, és a szél által felkapott por miatt kell óvatosan közlekedni. Hétfőn napos, száraz időre van kilátás, erősödő nappali felmelegedéssel, a csúcshőmérséklet 15 fok körül valószínű. Megerősödik a DNy-i szél.

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb