Ködös reggel után naposabb délután jön
Szombaton több helyen párásan, ködösen indul a reggel, ami délutánra feloszlik.
Napközben a Dunától keletre több, nyugaton kevesebb lesz a felhő, főként a középső tájakon, északon számíthatunk még többfelé esőre, máshol csak néhol fordulhat elő zápor. Helyenként élénk lesz a déli-délkeleti szél. Hajnalban 2-10, napközben 11-18 fokot mutathatnak a hőmérők.
Vasárnapra virradóra ismét ködfoltok képződhetnek, ezek feloszlása után viszont naposabb időre van kilátás. Legfeljebb északon, északkeleten fordulhatnak elő helyenként kisebb zápor. A Dunántúlon élénk, erős lesz a déli, délnyugati szél. Hajnalban 2-9, délután 12-19 fokot mérhetünk.
Hétfőn hajnalban is kialakulhatnak pára-, ködfoltok. Délnyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, így szűrt napsütésre készülhetünk. Számottevő csapadék nem várható. Helyenként élénk lesz a déli-délkeleti szél. Délután 14 és 20 fok közötti maximumokra számíthatunk.
Kedden a változóan felhős-napos időben helyenként eső, zápor kialakulhat, néhol zivatar sem kizárt. Délután több helyen megélénkül az északnyugatira forduló szél. A csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Szerdára is túlnyomóan napos, száraz idő körvonalazódik. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkülhet. Napközben 11-17 fok valószínű.
Kiadta: Varga Sándor (ma 18:58)
